Középkori Romkert Nemzeti Emlékhely - Székesfehérvár
9.3
86 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az idő elfedi a múltat, napjaink településein modern vagy akár száz-kétszáz éves épületek között járva sokszor észre sem vesszük, vagy furcsa, oda nem illő foltnak érezzük és nem értjük a múlt egy-egy, hajdani nagyszerűségét nyomokban is alig őrző emlékét.

A székesfehérváriak tudják és büszkék is rá, de a városba látogató idegen számára szinte hihetetlennek tűnhet, hogy a főtér keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi.

November 1. és március 31. között a Nemzeti Emlékhely kizárólag előzetes bejelentkezéssel látogatható!


Története

A templom alapítója maga az államalapító Szent István volt, akit itt is temettek el. Az évszázadok során több ízben bővített, átépített és felújított háromhajós bazilika a középkori magyar állam legszentebb helye volt.

Szent István halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt e falak között koronáztak meg. Az alapítón és fián, Szt. Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség nyugodott falai között.

A koronán kívül itt őrizték az ország kincstárát, levéltárát és a méltósági jelvényeket is, a hódoltsági időkben azonban lőporraktárnak használták a bazilikát, így az a város 1601. évi ostroma során felrobbant. A 19. század végén folytatott ásatások során a bazilikának mintegy háromnegyed része került felszínre.


Romkert

A Műemlékek Országos Bizottsága 1936-37-ben ismét feltárta a templomot és konzerváltatta azt; a romkert felavatására 1938-ban került sor. A romterületre zarándokolva a bazilika pillérmaradványait és a szentélyt lezáró apszis alapköveit láthatjuk, továbbá az ún. Pipo-tornyot és a bazilika déli oldalán elhelyezkedő kerengő egy részét. Kőlapok jelzik több királyi pár sírhelyét, az előkerült csontvázakat magában foglaló osszáriumot pedig kőkereszttel díszített dombormű jelöli.


Felújítás

A honfoglalás 1100. évfordulójára, 1996-ban restaurálták Aba-Novák Vilmosnak a mauzóleumban látható nagyméretű történelmi szekkóját, amely a Szent Korona és a Szent Jobb történetét mutatja be.


Megközelítés

A Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely Székesfehérvár központjában található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a környéken díj megfizetése ellenében tudnak parkolni, a tömegközlekedők pedig mindössze 3 perc sétával eljuthatnak a bejárathoz a legközelebbi buszmegállótól.

Középkori Romkert Nemzeti Emlékhely értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 86 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
86 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A romkert részletes felirataiban végigkísérhető több királyunk története"
Kissné Springer Mercedes - középkorú pár (1 éve)
Budapest
7
"Szerencsétlen időzítés miatt pont városi rendezvény idején mentünk - a színpad és a nézőtribun belógott a romkertbe."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Budapest
10
"Sosem gondoltam volna , hogy a nyüzsgő város szívében ilyen komoly történelmi jelentőségű emlékek bújnak meg."
Egyéni utazó (1 éve)

Nyitvatartás

ápr. 1. - okt. 31.
09:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-50%
Teljes árú jegytípusból
-100%
Kedvezményes árú jegytípusokból

Árak

Egész évben
Belépőjegy a felújítási munkák idején
100 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: ‹ 50 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Mosdó
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Amex, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 900 Ft

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m