Kvártélyház - Nagykanizsa
10
2 értékelés alapján

Bemutatkozás

A helyi hagyományok szerint a Kvártélyházat Kanizsa várának lebontott maradványaiból húzták fel 1740-ben. Volt már uradalmi vendégfogadó, virágkorában a Zöldfa vendéglő és szálloda működött benne. Ebben az időben ez volt a Dunántúl egyik legnagyobb és legismertebb fogadója, kényelmes szobákkal és nagy istálókkal.

Nagytermében híres bálokat rendeztek, de emellett színházi előadásokat és hangversenyeket is szerveztek. Az 1860 körül kora eklektikus stílusban átalakított épület később is hkülönböző feladatokat látott el: 1880-tól 1937-ig a törvényszék helyszíne volt, de 1944-ben internáló tábor is volt. Ezután leánynevelő intézet, végül általános iskola lett belőle, ami még a mai nap is üzemel az épületben.

Kvártélyház értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 2 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
2 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyszerű"
Szántó Tünde - középkorú pár (2 éve)
Aszód
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
MEDGYESI BOGLÁRKA - fiatal pár (1 éve)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 400 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m