Magyar Állami Operaház - Budapest
10
13 értékelés alapján

Bemutatkozás

A budapesti Magyar Állami Operaház hazánk egyetlen, kifejezetten operákra és balettekre szakosodott színháza. Épülete fővárosunk egyik legkiemelkedőbb 19. századi műemléke. Tervezése hazánk legismertebb építésze, Ybl Miklós tervei alapján épült, neoreneszánsz stílusban. Ünnepélyes megnyitójára 1884. szeptember 27-én került sor az akkori magyar király, I. Ferenc József jelenlétében. A megnyitón Erkel Ferenc vezetésével a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát, illetve a Lohengrin első felvonását adták elő.
Az Operaház az előadásai mellett naponta két alkalommal, idegenvezetéssel is látogatható. 

Magyar Állami Operaház értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 13 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
13 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szép előadás."
Középkorú pár (1 hónapja)
Magyarország
10
"Nagyon jó volt az idegenvezetővel körbejárni az épületet, és utána este végignézni az előadást"
- középkorú pár (3 hónapja)
10
"Kultúra"
Egyéni utazó (8 hónapja)
Magyarország

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • Wifi
  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Mosdó
  • Ruhatár: ingyenes
  • Biciklitároló

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 400 m
  • Parkoló jellege: Zárt
  • Parkoló helyek száma: 388 db
  • Ár: 1200 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m