Miskahuszár szobra - Pákozd
9.4
54 értékelés alapján

Bemutatkozás

Budapesttől a Balaton felé tartva, az M7-es autópálya mellett egy 12,5 méter magas szoboróriás ejti ámulatba az utazókat. A 100 tonna betonból kifaragott Miskahuszár nem csak Magyarország, hanem a világ legnagyobb ólomkatonája címet is bezsebelhette.

Az elképzelés Vlaszák Mihály fejéből pattant ki, és Rohonczi István szobrászművész olyan őrült ötletnek találta, hogy kénytelen volt részt venni benne. A rekordméretű műalkotásnak nem véletlenül kellett ilyen komoly paraméterekkel rendelkeznie, hiszen az akkori legnagyobb katonaszobor Kanadában közel 10 méter magasra nyúlt. 12 év alkotómunka után, a közösségi összefogásnak köszönhetően ma már bárki megcsodálhatja a daliás magyar huszár szobrát. A kész projekt nem csak a nemzeti tudatot erősíti, hanem a világközönség számára is hírt ad a magyar huszárság dicső múltjáról. 

Miskahuszárt 2017. szeptember 29-én avatták fel zenés műsor kíséretében. Az ünnepségen a Honvédség vezérezredese, dr. Benkő Tibor is beszédet tartott. Már az avatás dátuma is árulkodó, hiszen a 1848-as szabadságharc első győztes ütközetének, a pákozdi csatának állít emléket. A szobor elnevezése pedig onnan ered, hogy szeptember 29-e Szent Mihály napját is jelöli.

Miskahuszár szobra értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 54 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
54 értékelés alapján
  • 98% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A Miska huszár mint a táblán írják magánterületen fekszik, magánember szorgalmazta a készítését is, de a kerítés nyitva, így bárki bemehet és fényképezkedhet a szoborral illetve több táblán ismertetik a szobor készítésének mozzanatait.Megtekintése ingyenes!"
Idősebb pár (1 hónapja)
Magyarország
10
"Nagyon jó élmény még felnőtt ként is, hogy ilyen nagy!"
- középkorú pár (2 hónapja)
10
"Nincs mosdó a környéken pedig a turista forgalom megkivánná"
- középkorú pár (3 hónapja)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 9.7 km
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 800 m