
Bemutatkozás
2023. tavaszától Balatonfüred két ikonikus villaépülete szolgál az ország legújabb kortárs kiállítóterének otthonául a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül.
A MOMŰ, azaz a Modern Műtár Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit festőművész házaspár képzőművészeti és fotográfiai anyagának kollekcióját mutatja be, mely nagyrészt a nemzetközi geometrikus, illetve konkrét művészetet képviseli. A gyűjtemény harminc év után került haza, eddig Párizsban volt megtekinthető.
Nemzetközi gyűjtemény
A házaspár a hetvenes években kezdett bele a képzőművészeti gyűjtemény létrehozásába Budapesten, majd a nyolcvanas években Párizsba költöztek, ahol a a hazai, Európai Iskola mestereinek műveit olyan képzőművészek és fotográfusok munkáival bővítették ki, akik magyarként Franciországban éltek.
A kilencvenes években a magyar alkotások gyűjteménye nemzetközi művekkel egészültek ki. Kezdetben a francia geometrikus irányzat képviselőinek munkái, majd a svájci, holland, német, svéd, észak- és latin-amerikai konkrét és geometrikus alkotók felé fordult figyelmük.
Európa összeköt
A MOMŰ bemutatkozó képzőművészeti tárlata az Európa összeköt nevet viseli, melybe olyan művészek alkotásai kerültek be, mint például Bob Bonies, Carlos Cruz-Diez, Haász István, Hantai Simon, Anna Mark, Maurer Dóra, Marta Pan vagy éppen Luis Tomasello. A fotókiállításban Brassaï, Paul Alamssy, Benkő Imre, Lucien Hervé, Kerekes Gábor, Kinszki Imre és Sugár Kata munkáit sorakoztatják fel a szervezők.
MOMŰ
A Blaha-villával szemközti két egykori villa ad otthont a kiállításnak, melyeknek külseje változatlan, azonban belső tereik felújításra kerültek. A két épületet egy íves, üvegfolyosó köti össze, ahol szobrok kerültek kiállításra, melyek az esti órákban kivilágítva nyújtanak elképsztő látványt a látogatók számára. A múzeumi kiállítótereket könyvtár, történeti adattár és közösségi tér is kiegészíti.
Megközelítés
A Modern Műtár épületei Balatonfüred belvárosában, könnyen megözelíthető helyen várják a látogatókat. Az autósok a környéken fizetős parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközlekedők pedig körülbelül 3 perc sétával eljuthatnak a kiállításra a Hajóállomásnál található buszmegállótól.