Móló Halsütő - Balatonlelle
Bemutatkozás
A Móló Halsütőt minden Balatonlellén járó halrajongónak kötelező kipróbálnia nem csak isteni kínálata, de a barátságos hangulat és a gyors, udvarias kiszolgálás miatt is. A vendéglátóhely színei a kék és a fehér, amik az asztalokon, falakon is megjelennek, így a büfé kavalkádban is könnyű észrevenni az éttermet.
Konyha
A kínálat a hely nevéből adódóan is a halételekre épül. A legjobbjaik a halászlé, a szinte szálka mentes, ropogós sült keszeg és természetesen a hekk, amit akár gluténmentes formában is el tudnak készíteni. Mindemellett a jól ismert strandételek közül is válogathatunk, hiszen nagyon ízletes hamburgerek, palacsinták, frissensültek és mennyei lángos is kapható. Az italok közül a széles üdítő és sör kínálat mellett a kávét érdemes még megkóstolni, mert azt is különösen finoman csinálják.
Megközelítés
A Móló Halsütő a Napfény Strandfürdőtől, illetve a vasútállomástól is kevesebb, mint 5 percnyi sétára található. A vitorláskikötő mindössze 260, a Balatonlelle Óriáskerék pedig 120 méterre van tőle, így többféle kikapcsolódási lehetőség közül is válogathatunk ebéd után.