Murphy's Étterem - Miskolc
Bemutatkozás
Hangulat, ételek, vendéglátás – a miskolci Murphy's Étterem mindháromból ötösre vizsgázik. Fesztelenül hozza az ír pubok élményvilágát, de közben a finom eleganciát sem hanyagolja el. Kifejezetten azok számára jött létre, akik szerint egy gasztronómiai utazás nem lehet teljes oldott légkör és jó társaság nélkül. Ehhez persze nagyban hozzájárul a karakteres vendégtér is, ahol minden falról valami érdekesség köszön vissza a szemlélődőkre.
A hely szelleme már érkezéskor átragad az emberre, így igazán emlékezetes terepet tud nyújtani családi találkozókhoz, ünnepi eseményekhez és vállalati rendezvényekhez. Télen 50, nyáron pedig 110 fő befogadására alkalmas, hisz egy remek kerthelyiséggel is büszkélkedhet.
Konyha
A Murphy's konyhájában úgy hangolták az ételeket, hogy egyszerre legyenek ismerősek és újítóak. A széles ételsor sztárja egyértelműen a steak, amit több mint 10 féle variációban kóstolhatnak meg a vendégek. Természetesen a sertés, valamint a szárnyas- és halételek is nagy hangsúlyt kapnak, de remek salátakreációk és jobbnál jobb desszertek is kínálják magukat. Nem mellékesen a fogások mindig esztétikus tálalással, forró frissességgel kerülnek a tányérokra. Aki pedig óvakodik a nagy kalóriabeviteltől, az egy üdítően sokrétű fitness menüből váltogathat.
A nyalánkságoktól eltelve érdemes az itallapra is vetni egy pillantást, ahol csábító tételek egész sora várakozik. Csapolt Guinness sör, pezsgők, borok, röviditalok és vibráló koktélok széles szortimentje áll rendelkezésre. Inkább az alkoholmentes frissítőkre szavaz? Az sem gond, ugyanis rengetegféle üdítő, kávékülönlegesség és mentes koktél rendelhető. A lattet ráadásul mandulatejjel is lehet kérni.
Megközelítés
A Murphy's Miskolc hejőcsabai városrészén, az Egyetemváros tőszomszédságában található. Mályi irányából nem sokkal a Cementgyár után kell lefordulni a Futó utcára, ahonnan 3 percnyi autókázás után már csak egy jobbkanyar választja el a vendégeket az étteremtől. Saját parkolóval rendelkezik.