Music Hungary Konferencia & Showcase 2023 - Veszprém

Bemutatkozás

A Music Hungary Konferencia és ShowCase 2023-ban is nagyszerű programmal várja az zene szerelmeseit. A november 7. és 9. között tartott rendezvény a magyar zeneipar egyik legfontosabb platformja, ahol minden éven lehetőség adódik az aktuális trendek és kérdések átbeszélésére, valamint ígéretes előadók és szakemberek megismerésére.

Az esemény középpontjában az ember és a zene kapcsolata áll, amihez kitűnő zenei- és konferenciaprogramok társulnak, 2023-ban pedig első alkalommal Music Hungary-díj átadó gálára is sor kerül. A ShowCase-en fellépők közül többen is szerepelnek később a nyári fesztiválokon, így ez a rendezvény kitűnő ugródeszkaként szolgál a feltörekvő zenészeknek, énekeseknek.

Az idei eseményre jelentkezők esetében egy 25-ös mezőnyből 20 előadót javasolt a 6 főből álló kurátori csapat, a nyílt pályázók közül pedig 5 szerencsésnek biztosítottak helyet. A kiválasztás folyamatában különböző szempontokat vettek figyelembe, mint például a stílusok, a reprezentativitás és  a földrajzi kiegyensúlyozottság.

A 2023-as veszprémi Music Hungary Konferencia és ShowCase három helyszínen kerül majd lebonyolításra: a Papírkutya, az Expresszó és a Terem színpadán. Az első a bensőségesebb, a második a keményebb, hangosabb, a harmadik pedig inkább az alternatív stílust képviseli majd.


Megközelítés

A Music Hungary Konferencia és ShowCase Veszprém központjában, a Hangvilla épületében kerül megrendezésre. A helyszínen fedett, fizetős parkoló elérhető, a legközelebbi buszmegálló pedig kevesebb, mint 5 perc sétával elérhető.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Wifi
  • ATM a közelben: 1.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség
  • Mosdó

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Elektromos autó tölthető
  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Parkoló helyek száma: 22 db
  • Ár: 150 Ft/30 perc

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 900 m