Nyírbátori Református templom - Nyírbátor
9.8
9 értékelés alapján

Bemutatkozás

A nyírbátori dombtetőn emelkedik a középkori Nyírbátori Református templom. Mellette található a fából ácsolt, zsindellyel fedett harangláb, ami az 1640-es évek körül épülhetett. 


A templomot először 1326-ban egy oklevélben említették meg. 1433-ban említik azt a kápolnát, melynek alapfalai, a régészeti ásatásoknak köszönhetően a templomtól északnyugatra kerültek elő.


1480-ban kezdte el építeni a ma is látható templomot ecsedi Báthori István erdélyi vajda. Akik ekkor látták, mind-mind le voltak nyűgözve a templom szépségétől.  1834-ben egy földrengés után megrongálódott, de hamarosan fel is újították. 1936-1964 között sor került a templom restaurálására is. 


Minden év júliusában megrendezik a Nyírbátori Zenei Napokat, aminek hangversenyeit ebben a templomban tartják meg.


Márciusban a hétköznapi napokon látogatható a templom, hétvégén csak előre egyeztetett időpontban!

Nyírbátori Református templom értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 9 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
9 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Egyszerű és mégis a szívnek melengető."
- idősebb pár (1 éve)
10
"Kedves idegen vezető ."
Család nagyobb gyerekkel (3 éve)
Vámospércs
10
"A templom lenyűgöző, mindenképpen érdemes megnézni. A hölgy, aki a telefonálást követően kinyitotta nekünk a templomot, nagyon aranyos, segítőkész volt, sokat mesélt a templomról és a történetéről."
Fiatal pár (3 éve)
Gyula
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (9 hónapja)
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (9 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
09:00-16:00
kedd
09:00-16:00
szerda
09:00-16:00
csütörtök
09:00-16:00
péntek
09:00-16:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
11:30-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépődíj egységesen
800 Ft/fő
6 éven aluliak számára
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 600 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: 600 m