Punnany Massif 2024 - Gyárkert - Veszprém

Bemutatkozás

2024. június 29-én a Gyárkert KultúrParkba látogat a Punnany Massif, ahol a legnagyobb slágerekkel örvendeztetik meg a rajongókat. Ezúttal is egy fergeteges bulira számíthatunk az együttestől, így aki nem akar lemaradni, jobb ha időben megveszi a jegyét, hiszen a nagy népszerűségnek köszönhetően hamar elfogyhatnak.


Punnany Massif 

A Punnany Massif  “Élvezd”, “Utolsó tánc”, vagy a “Hétköznapi hősök” című dalait szinte mindenki ismeri, hiszen Top listákat döntöttek, azonban ezeken kívül is sok-sok kitűnő szerzemény köthető a nevükhöz. A két alapítótag Felcser Máté ("RendbenMan") és Farkas Roland ("Wolfie") 1994-ben találkozott elsőként és egy pörgős rádióműsort vezettek együtt. 

2003-ban a népszerű FankaDeli rapper felkérte őket egy közös album elkészítésére, ami mögül ő maga végül kihátrált, azonban Máté és Wolfie közös munkája annyira jól sikerült, hogy ketten úgy döntöttek, hogy megalapítják a Punnany Massif-ot.

Az első lemezüket az átlagos magyar hétköznapok ihlették, talán ez is lehetett a sikerük kulcsa, hiszen rögtön mindenki magáénak érezte a dalokat, ráadásul kísérleteztek különböző zenei műfajokkal, amik keveredése végül nagyon jól sült el.


Megközelítés

A Gyárkert KultúrPark Veszprém központjában található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok számára a helyszínen fizetős parkoló elérhető, a tömegközlekedők pedig mindössze 1 perc sétával eljuthatnak az autóbusz-állomásra.

Időpont

jún. 29.
17:00-22:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépőjegy
3 990 Ft-tól

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 500 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m