Quasimodo fesztivál 2022 - Balatonfüred
93 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Balatonfüred és környékére! Részletek

Bemutatkozás

2022-ben ismét várja az érdeklődőket Balatonfüreden a Quasimodo Fesztivál, melynek keretén belül Nemzetközi Költőverseny és Díjkiosztó Gála kerül megrendezésre. A szervezők hitvallása, hogy a költészet az élet ünnepe, mely egy ilyen világjárvány közepén is mindenkinek erőt adhat.

Történet

A Nobel-díjas olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt először a településen, ahol maradandó emléket hagyott, hiszen emlékfát ültetett a Tagore sétányon és személyes érzelmeit, melyek a településsel és tájjal kapcsolatosan fogalmazódtak meg benne, versbe foglalta. Mindezek alapján tiszteletére rendezték meg Balatonfüreden az első eseményt 1992-ben, melyet azóta már-már hagyományteremtő jelleggel minden évben megtartanak a városban. 

A balatonfüredi rendezvény már olyannyira rangos történésnek minősül az irodalmi köztudatban, hogy a hazai, nemzetközi és természetesen az olasz kulturális élet is egyaránt nyomon követi történéseit. Magára a versenyre évről évre számos pályázat érkezik külföldről, valamint hazánkból is, a legjobb pályaművek közül pedig  - melyeket szakmai zsűri értékel - a különdíjas és emlékdíjas verseket olasz nyelvre is lefordítják. A további beadott versekből versmaratont, dalversenyt, valamint szimpóziumot is szerveznek.

A költőverseny évről-évre folyamatosan kinőtte magát és több naposra bővült, a számítások szerint pedig 2022-ben egy együttműködésnek köszönhetően még nagyobb ismertségre tehet szert.

Programok

A fesztivál részletes programjai hamarosan feltöltésre kerülnek.

Időpont

Időpontváltozás előfordulhat
szept. 9. - szept. 11.
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Biciklitároló
  • Mosdó
  • Értékmegőrző
  • Étkezési lehetőség
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 300 Ft/óra
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 300 m
  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km