Régi budai városháza - Budapest

Bemutatkozás

A régi budai városháza a budai Várnegyed egyik legismertebb helyén, az egykori polgárváros központjában helyezkedik el. Az épület több mint 160 évig Buda városának, majd 70 évig Budapest I. kerületének közigazgatási székhelye volt, 2010-ig pedig egy kutatóintézetnek adott otthont.

Buda városházának építését 1702-ben kezdték el építeni, kisebb lakóházak maradványainak helyén, kivitelezője egy olasz építőmester volt. Nem sokkal később kibővítették azt, és 1710-ben tartották meg benne az első ülést. 1714-ben Johann Hölbling az emeleten egy kápolnát is kiépített. 1723-ban a budai tűzvész következtében a városháza állapota teljesen megsérült, de 1-2 éven belül felújításra került.

Pár évtizeddel később az épület egy újabb bővítésen esett át, ekkor építették a ma is látható rokokó stílusú lépcsőházat. Ezzel a bővítéssel be is fejeződött a városháza építése, ekkor alakult ki mai formája. 

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 600 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: 100 m