Soós Öböl - Balatongyörök
9.7
11 értékelés alapján
70 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Balatongyörök és környékére! Részletek

Bemutatkozás

.A Soós Öböl egy eldugott kis öböl Balatongyörökön, ahol valóban közel kerülhet a természethez. Kirándulók és horgászok kedvelt célpontja is egyaránt, ugyanis elég nyugodt partszakasz, de a leghangulatosabb a madarak csicsergése és a Balaton vizének csapkodása. 

Látnivalók

A balatongyöröki strandról sétálva útközben, a vasúti töltés felett az 1900-as évek elején épített villákat láthatnak. A villák között bújt meg egykor a Soós villa is, amihez egy 50 méteres partszakasz is tartozott 1927-től az ötvenes évekig. Az öbölhöz érkezve horgászcsónakok és horgászstégek bukkannak fel, amiből kikövetkeztethető, hogy kedvelt hely a horgászok számára is.

De nem csak a horgászok, hanem a kerékpárosok is szívesen látogatják, ugyanis a Balatoni Bringakörút nem messze húzódik el, így arról is könnyen elérhető. A kerékpárosoknak az öbölnél pihenőhelyek kerültek kiépítésre, hogy a messzebbről érkezők letudjanak pihenni. És ami a legfontosabb, csodálatos kilátás nyílik a látogatók elé a Balaton-felvidéki tanúhegyeiről. Romantikus sétára, családi piknikezéshez tökéletes választás lehet.

Megközelítés

A Soós Öböl a balatongyöröki strandtól mindössze néhány percnyire helyezkedik el. Érdemes a Balatoni Bringakörút felől megközelíteni. A vonattal érkezők az állomásról a bringakörút, valamint Balatonederics felé elindulva, kényelmes 5-6 perces sétával könnyen elérhetik. Kevésbé edzetteknek is ajánlott, az ide vezető úton padok kerültek kialakításra, hogy aki elfáradt, le tudjon pihenni. Az autóval érkezőknek a vasútállomás melletti parkolóban van lehetőség parkolni, innen a vasúti felüljáron át érhető el a bicikliút. 

Soós Öböl értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 11 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
11 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szép, rendezett, tiszta település, természetes partszakasz a Balatonparton, tündéri csónakkikötő, sok zöldfelület, jó strand."
Család kisgyerekkel (9 hónapja)
10
"Szép volt."
Család nagyobb gyerekkel (10 hónapja)
Dunakeszi
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Finta László - középkorú pár (2 hete)
Lébény

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 1 km
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 1.3 km
  • Távolság vasútállomástól: 700 m