Sóstói-erdő - Nyíregyháza
Bemutatkozás
A nyíregyházi Sóstói-erdő nem véletlenül a helyi lakosok és a turisták egyik legkedveltebb kirándulóhelye, hiszen minden évszakban gyönyörű, pihentető kirándulást nyújt a sétautaknak köszönhetően.
A csaknem 371 hektár területen elhelyezkedő Sóstói-erdőben tornapálya, egy biztonságos, jól felszerelt játszótér, szalonnasütő helyek, de még egy erdei színpad és kondipark is várja a látogatókat. A Sóstói-erdőben kialakításra került egy mintegy 2,5 kilométeres sétány, ami az úgy nevezett Kneipp-túra része. Ez a Kneipp-féle hidroterápiához kapcsolható, így akár mezítláb is végigjárható.
A Nyíregyháza tüdejének is becézett Sóstói-erdő a város legendája szerint egy teljesen véletlen elírásnak köszönheti létezését. A 18. században a bécsi földesúr rájött, hogy igazán magas áron kínálják a mákot, ezért elhatározta, hogy Nyíregyháza területén nagyban fogja termeszteni a növényt.
Megírta ispánjának, hogy mintegy ezer hektárnyi területet ültessenek be mákkal, azonban mikor az azt követő évben hazatért, látta, hogy a mákgubók helyett tölgyfák díszítik az óriás területet. Kiderült, hogy levelében nem tett ékezetet az "a" betűre, így nem mákkal, hanem makkal vetették be, melynek köszönhetően létrejött a ma is gyönyörűen pompázó tölgyerdő.
A város és a Sóstógyógyfürdő között elterülő Sóstói-erdő az autósok számára nagyon könnyen megközelíthető, a helyszínen ingyenes parkoló is a rendelkezésükre áll. A tömegközlekedők dolga már egy kissé nehezebb, ugyanis a bármelyik irányba is indulnak el a legközelebbi buszmegállóhoz, mindenképp 15-20 perc sétával kell számolniuk.
A csaknem 371 hektár területen elhelyezkedő Sóstói-erdőben tornapálya, egy biztonságos, jól felszerelt játszótér, szalonnasütő helyek, de még egy erdei színpad és kondipark is várja a látogatókat. A Sóstói-erdőben kialakításra került egy mintegy 2,5 kilométeres sétány, ami az úgy nevezett Kneipp-túra része. Ez a Kneipp-féle hidroterápiához kapcsolható, így akár mezítláb is végigjárható.
A Sóstói-erdő legendája
A Nyíregyháza tüdejének is becézett Sóstói-erdő a város legendája szerint egy teljesen véletlen elírásnak köszönheti létezését. A 18. században a bécsi földesúr rájött, hogy igazán magas áron kínálják a mákot, ezért elhatározta, hogy Nyíregyháza területén nagyban fogja termeszteni a növényt.Megírta ispánjának, hogy mintegy ezer hektárnyi területet ültessenek be mákkal, azonban mikor az azt követő évben hazatért, látta, hogy a mákgubók helyett tölgyfák díszítik az óriás területet. Kiderült, hogy levelében nem tett ékezetet az "a" betűre, így nem mákkal, hanem makkal vetették be, melynek köszönhetően létrejött a ma is gyönyörűen pompázó tölgyerdő.
Megközelítés
A város és a Sóstógyógyfürdő között elterülő Sóstói-erdő az autósok számára nagyon könnyen megközelíthető, a helyszínen ingyenes parkoló is a rendelkezésükre áll. A tömegközlekedők dolga már egy kissé nehezebb, ugyanis a bármelyik irányba is indulnak el a legközelebbi buszmegállóhoz, mindenképp 15-20 perc sétával kell számolniuk.Árak
Egész évben
Ingyenes