
Sümeg trail VII. - Sümeg
Bemutatkozás
A Sümeg Trail ebben az évben már hetedik alkalommal várja a sport szerelmeseit akik csodás környezetben szeretnék próbára tenni állóképességüket. A terepfutás során a versenyzők összesen négy táv közül választhatnak, így készültségi fokuknak megfelelő útvonalon tudnak haladni. A megmérettetés Sümegen, a Kisfaludy téren kerül majd megrendezésre, a versenyzők is innen indulnak. Egy igazán barátságos és családias hangulatú versenyre számíthatnak, akik a trail mellett teszik le a voksukat, így nem érdemes hezitálni, inkább minél hamarabb nevezni!
8:00- 9:30-ig rajtszámok, indulócsomagok átvétele
9:40 ünnepélyes megnyitó
9:50 bemelegítés
10:00 hosszabb távok rajtolnak
10:10 1,4 km-es táv rajtol
12:00-tól Ebéd
13:00 Tombola, eredményhirdetés
Lehetőség van ingyenes nevezésre is, ebben az esetben a távot teljesítők jutalma oklevéllel. A létszámlimit 200 fő, amennyiben az előnevezés során a létszám nem telik be, helyszíni nevezésre is van lehetőség. A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza:
– rajtszámot chippel
– emlékérmet
– letölthető fotót
– csodálatos útvonalat
– belépőt a várba futás közben
– ebédjegyet és tombolajegyet
– frissítést
– erős kaptatókat
– meredek lejtőket
– panorámát
– ásványvizet, csokit, almát, banánt
A Kisfaludy Sándor tér nagyon egyszerűen elérhető autóval és akár gyalogosan is, a Kossuth Lajos utcáról illetve a Szent István tér felől közelíthető meg legkönnyebben. A közelben, néhány méterre ingyenes parkolási lehetősét is találnak a személygépkocsival érkezők.
Program
8:00- 9:30-ig rajtszámok, indulócsomagok átvétele
9:40 ünnepélyes megnyitó
9:50 bemelegítés
10:00 hosszabb távok rajtolnak
10:10 1,4 km-es táv rajtol
12:00-tól Ebéd
13:00 Tombola, eredményhirdetés
Hasznos információk
Lehetőség van ingyenes nevezésre is, ebben az esetben a távot teljesítők jutalma oklevéllel. A létszámlimit 200 fő, amennyiben az előnevezés során a létszám nem telik be, helyszíni nevezésre is van lehetőség. A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza:
– rajtszámot chippel
– emlékérmet
– letölthető fotót
– csodálatos útvonalat
– belépőt a várba futás közben
– ebédjegyet és tombolajegyet
– frissítést
– erős kaptatókat
– meredek lejtőket
– panorámát
– ásványvizet, csokit, almát, banánt
Megközelítés
A Kisfaludy Sándor tér nagyon egyszerűen elérhető autóval és akár gyalogosan is, a Kossuth Lajos utcáról illetve a Szent István tér felől közelíthető meg legkönnyebben. A közelben, néhány méterre ingyenes parkolási lehetősét is találnak a személygépkocsival érkezők.
Árak
Egész évben
Nevezési díj 1,4 km
2 500 Ft
Nevezési díj 8 km
5 500 Ft
Nevezési díj 15 km
6 000 Ft
Nevezési díj 21 km
6 500 Ft