Szent Iván-Napi Nyitott Kert - Tarcal
Bemutatkozás
Az idei évben első alkalommal kerül megrendezésre Tarcalon a Szent Iván-Napi Nyitott Kert elnevezésű esemény 2022. június 25-én, a mágia és misztikum jegyében. A napéjegyenlőség és a csillagászati nyár kezdetének megünneplése ihlette rendezvényen a Katica Vendégház privát kertje most először megnyitja kapuit a látogatók előtt. Délután két órától várják a szervezők az érdeklődőket igazi természetközeli, léleksimogató környezetben izgalmas programokkal, valamint kiváló ételekkel, italokkal.
Érkezzünk családdal vagy barátokkal a tökéletes kikapcsolódás élménye garantált, hiszen itt kellemes hangulatban időzhetünk kicsit, relaxálhatunk és kiszakadhatunk a rohanó hétköznapok körforgásából. Egy jó beszélgetés mellett kedvünkre válogathatunk a zempléni ínyencségek közül, mellé pedig remek borok közül kóstolhatunk egy-egy pohárral. A délután programokban is bővelkedik majd, hiszen részt vehetünk illóolajos és Nia-táncos workshopon, valamint helyi borászok közreműködésével egy különleges pezsgőkóstolóban is elmerülhetünk. Az est fénypontja pedig egyértelműen a látványos Taiko Japán Dobshow bemutató lesz, amit az éjszakába nyúló Kenyér-Bor-Szertartás követ majd.
14.00-16.00 - Illóolajok & Nia: Varázsolj illatokkal Szent Iván ünnepén! Illóolajos és Nia-táncos workshop
(Akár kezdőknek is! Tánctudás nem szükséges, a program limitált: 35 fő)
17.00-18.30 Borászok a teraszon: pezsgőkóstoló a helyi borászokkal
(Nobilis, Majoros, Gróf Dégenfeld, Kikelet, Basilicus, Myrtus, Kern Pince)
19.00-20.00 Taiko Hungary Japándob Egyesület dobshow-ja és workshop
21.00-22.00 Kenyér-Bor Szer-Tartás Sámán dobos műsor az ünnepi hangulat teljes átélésére. Közben tűzgyújtás.
A délután folyamán megrendezésre kerülő programok előzetes regisztrációhoz illetve részvételi díj megfizetéséhez kötöttek. Az illóolaj workshop és a pezsgőkóstoló létszámlimitje mely maximum 35 fő. Este 18:30 után kizárólag belépődíj ellenében lehetséges a rendezvényre történő belépés.
A Katica Vendégház a Kossuth utcán található, mely autóval és gyalogosan is könnyedén megközelíthető. Személygépkocsival a parkolás a környező utcákban közterületen, ingyenesen lehetséges.

Programok

Hasznos információk

Megközelítés
A Katica Vendégház a Kossuth utcán található, mely autóval és gyalogosan is könnyedén megközelíthető. Személygépkocsival a parkolás a környező utcákban közterületen, ingyenesen lehetséges.
Kedvezmények és Árak
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-10%
Az esti programokra (Taiko japán dobshow és Kenyér-Bor-Szertartás) minden korcsoport számára Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Illóolajok & Nia: Varázsolj illatokkal Szent Iván ünnepén!
6 000 Ft
Borászok a teraszon: pezsgőkóstoló a helyi borászokkal
9 000 Ft
Belépőjegy 18:30 előtt
Ingyenes
Belépőjegy 18:30 után
3 000 Ft