Szent Margit Templom - Budapest
10
6 értékelés alapján
94 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Budapest és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Budapesten a Szent Margit téren áll az Árpád-házi Szent Margit-templom, ismert nemén Szent Margit-templom vagy Lehel téri templom. Ezen gyönyörű épület a XIII. kerületében, az Újlipótvárosban, a volt Lehel téren található. A templomot 1933-ban szentelték fel, és Árpád-házi Margit szentté avatása után, 1944-ben vette fel az ő nevet. Budapest egyik legnagyobb templomaként tartják számon, amelyben megannyi szentmise mellett mindennapos gyónási és szentségimádási lehetőség is adott. A templomban számos közösség is működik, melyek különösen is nyitottak keresők, érdeklődők befogadására.

A templom 2017. október 1. óta egész nap nyitva áll a hívek és látogatók előtt.

Szent Margit Templom értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 6 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
6 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fatima Radics - egyéni utazó (1 hónapja)
Halásztelek
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család kisgyerekkel (7 hónapja)
Karmacs
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Szolga Réka - egyéni utazó (1 éve)
Bodajk

Nyitvatartás

hétfő
06:30-19:00
kedd
06:30-19:00
szerda
06:30-19:00
csütörtök
06:30-19:00
péntek
06:30-19:00
szombat
06:30-19:00
vasárnap
07:00-19:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • ATM a közelben: 600 m
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Őrzött
  • Parkoló helyek száma: 68 db
  • Ár: 350 Ft/óra, 1000 Ft/nap
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 400 m
  • Távolság vasútállomástól: 1.3 km