
Szent Mihály-napi búcsú 2024 - Hegykő
Bemutatkozás
Szent Mihály napja alkalmából családi búcsút tartanak Hegykőn 2024. október 6-7. között. Habár Szent Mihály napját szeptember 29-én ünneplik, úgy döntöttek, hogy a falu búcsúját az országos kirakodóvásárral egy időpontban szervezik meg, ami október első hétfője.
A hegykői Szent Mihály-napi búcsú az elmúlt évekhez hasonlóan, 3 napon keresztül izgalmas programokkal, vásározókkal és mutatványosokkal várják a vendégeket. A helyszín a Grófkert, mely a településsel egyidős, több mint 750 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvásár évről évre tömegeket vonz. Már a szombati napon megjelennek a mutatványosok és megkezdődik a vásári forgatag. Majdnem hogy száz kereskedő portékáiból válogathatnak kedvükre.
A Grófkert a hegykői Polgármesteri Hivatal szomszédságában fekszik. Autóval és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Autósoknak ingyenes parkolási lehetőség, tömegközlekedőknek pedig buszmegálló biztosított pár perc sétára.
Programok
A hegykői Szent Mihály-napi búcsú az elmúlt évekhez hasonlóan, 3 napon keresztül izgalmas programokkal, vásározókkal és mutatványosokkal várják a vendégeket. A helyszín a Grófkert, mely a településsel egyidős, több mint 750 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvásár évről évre tömegeket vonz. Már a szombati napon megjelennek a mutatványosok és megkezdődik a vásári forgatag. Majdnem hogy száz kereskedő portékáiból válogathatnak kedvükre.
Megközelítés
A Grófkert a hegykői Polgármesteri Hivatal szomszédságában fekszik. Autóval és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Autósoknak ingyenes parkolási lehetőség, tömegközlekedőknek pedig buszmegálló biztosított pár perc sétára.Árak
október 1. - október 3.
Belépés
Ingyenes