Szerb ortodox kolostor és templom - Grábóc
9.9
28 értékelés alapján
15 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Grábóc és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Grábóci Szent Mihály és Gábriel arkangyalok temploma az erdővel borított dombok között megbújó Tolna megyei Grábócon található.

1580-ban ortodox szerb szerzetesek érkeztek a dalmáciai szerb Dragovity kolostorból.  A faluban akkoriban már éltek a törökök elől korábban ide vándorolt szerb családok.  A budai pasa engedélyével a szerzetesek 1587-ben a kőtemplomot építhettek a korábbi fatemplom helyére. A hely több évszázadon át a „magyarországi szerb kultúra Athénje”, a magyarországi szerb ortodox papképzés központja volt.

1981 és 1987 között az addigra teljesen lepusztult, már-már életveszélyes állapotban lévő templomot és a kolostorépületet is teljesen renoválták. 1994 óta a teljes kolostorépület a szerb egyház használatában van, de már nem képeznek szerzeteseket, az utolsó 1977-ben halt meg.

A második világháború után az egyházpolitika nem kedvezett a működésnek, a kolostor épületét például az 1960-as években átalakították szociális otthonná.

Szerb ortodox kolostor és templom értékelése 9.9 a lehetséges 10-ből, 28 hiteles vendégértékelés alapján.

9.9
Kiváló
28 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves apácák, nagyon barátságos, rendezett helyszín."
Egyéni utazó (1 hónapja)
Békéscsaba
10
"Bár az apáca akivel összefutottam nem beszélni magyar, készségesen beinvitált a templomba, és kaptam magyar nyelvű ismertetőt. Igazán pazar egy hely, nyugodt, békés, rendezett."
Egyéni utazó (1 hónapja)
10
"Nagyon barátságosak voltak, és teljesen elmerülhettem a látványban."
Egyéni utazó (3 hónapja)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Rossz időben is jó program
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 300 m