Szerb Ortodox templom - Hódmezővásárhely
Bemutatkozás
1783-ban a görög-török háborúk elől menekülő családok II. József türelmi rendelete alapján emelhettek torony és harang nélküli templomot, amelynek tornya csak 23 évvel később készült el. A késő barokk, copf stílusú templom tönkretett tornyát 1889-ben, özvegy Szilárdy Jánosné Lotta Mária által adott adományából átépítették, ekkor kapta meg mai formáját. Az épület 1951. óta védett műemléknek számít, a kupolájában található minden korábbi felújításból egy-egy emlékokmányt tartalmaz.
A 2014-ben átadott felújított ikonosztáz az ortodox keresztény templomok belső terének egyik leglátványosabb része. A hódmezővásárhelyi Szerb Ortodox Templom aranyozott, faragott ikonjai leginkább a Balkánról származnak, a bizánci tradíciók mellett barokk stílus és olasz hatást tükröznek. A templomban lévő Mária-trón, a Püspök-trón, a gazdagon díszített Királykapu, a padok a magyar copfstílusú bútorművesség jeles alkotása.