
Bemutatkozás
A Szidonia-major élménygazdaság a Mátra északi lábánál, Bodonyban található. A két palóc portából álló épület együttes fél hektáron terül el, amely szolgáltatásaival minden korosztály számára változatos és igényes kikapcsolódást nyújt. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapi mókuskerékből ez az idilli környezet biztosan kikapcsol és feltölt élményekkel.
Látnivalók
Állandó kiállítások a főépületben
A főbejárat mellett elhelyezkedő főépület ad helyet Boros Betty mandala galériájának és itt találjuk a kortörténeti pipa szobát is.
Mezőgazdasági gép- és motorkiállítás
Mindig elérhető a veterán mezőgazdasági gép- és motor kiállítás, a traktorista játszótér és a falusi udvar is, ahol háziállatok: Wallis juhok, Anglo-núbiai és törpe kecskék, malacok, tyúkok élnek. Ha engedik megsimogatni magukat, akkor a gyerekeknek igazi természetközeli élményben lehet részük.
Levendulás
Az épületek mögött lévő domb déli részén található az egy hektáros levendulás, ahol virágzás idején levendula szürete van lehetőség. Emellett pedig érdekes levendulás programokkal töltik meg azt az öt hetet, amíg a virágzás tart.
A domb másik oldalán pedig egy újabb élmény hívogatja a kicsiket, hiszen itt található a pónik legelője.
Szolgáltatások
A házigazdák lelkesedésének köszönhetően folyamatosan igényelhető a major séta, ahol megtudhatunk mindent az ottani életről. Azoknak, akik érdeklődnek a mezőgazdasági gépek iránt adott a lehetőség traktoros kirándulásra is, de a kerékpárbérlés is biztosított, ha szeretnénk a környéket felfedezni.
Pálinkakóstoló
Az itteni kínálatban 2 csomagból választhatnak a majorba látogatók. A Szelesdombi Szellő négy pálinkát ajánl kóstolásra, a Szelesdombi Vihar pedig hetet, s mellé falusi vendégtál is jár, amely igazi kulináris élményt nyújt.
Rendezvényterem és helyszín bérlés
A külső terek lehetőséget biztosítanak születésnapok, esküvők, tréningek, csapatépítők számára, amelyek akár 1-2 órára is bérelhetőek.
A Szidónia-major előzetes bejelentkezéssel látogatható a megadott telefonszámon! (A major területére állatot bevinni tilos, higiéniai okokból!)
Megközelítés
Bodony települést Parád irányából tudjuk megközelíteni autóval és távolsági busszal egyaránt. A Szidónia-major a település perifériáján helyezkedik el, a legközelebbi buszmegálló negyed óra sétára található. Parkolni a porta bejáratánál és az úttal párhuzamosan van lehetőség.