Szüreti mulatság 2022 - Rezi

Bemutatkozás

Rezi község sem maradhat ki az őszi programok sorából, ugyanis aki szereti a hazai hagyományokra épülő rendezvényeket, akkor a Szüreti mulatság is kedvére lesz. Szeptember 11-én felvonulással indul a programsorozat, melynek a településen több állomása is lesz és mindegyik állomáson külön fellépőcsoportok szórakoztatják majd a közönséget. Néptánc együttesek, zenei előadók és könnyed koncertek biztosítják a látogatók önfeledt időtöltését, de éhesen vagy szomjasan sem fog maradni senki, ugyanis borkóstolókon is részt vehetünk. Kisebbeknek játszóház, fakörhinta és kézműves foglalkozások kedveznek majd. A belépés minden vendég számára díjtalan.


Programok 


13:00 Felvonulás a rezi Tornacsarnoktól kerékpárosokkal, lovasokkal, lovashintóval, traktorokkal és dottóval. A díszes menet a következő állomásokon halad végig:
13:15 Rákóczi utcai körforgalomnál népzene és néptánc
Fellépnek: Rezi Óvoda és a Laky Demeter Premontrei Általános Iskola gyermekei valamint a lukácsházi Derű néptáncegyüttes.
13:30 Bem utca és Hársfa sor kereszteződésében
Fellépnek: Gyenes néptáncegyüttes és a Rezidance táncegyüttes
14:00 Szőlőhegyi présnél bor-és mustkóstolás
Fellép a Gyenes néptáncegyüttes
14:30 Művelődési Ház
Fellép: lukácsházi Derű néptáncegyüttes
15:00 A Laky Demeter turistaháznál köszöntőt mond Cserép Gábor polgármester
15:30 Boros nótákat énekel a cserszegtomaji Tátika népdalkör
16:00 Könnyűzenei és mulatós slágerek a Dupla KáVé & Köteles Cindy előadásában
17:30 Marcali bajtársi dalárda vidám dalcsokrot énekel
18:00 Operettslágerek a Marcali 3 Tenor előadásában
19:00 Örömzenél a Longstep 4kusztik zenekar


Parkolás 


A személygépkocsik elhelyezésére a sportpálya mellett lévő parkolóban lesz lehetősége a vendégeknek. 

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: ‹ 50 m
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m