Tátika vára - Zalaszántó
9.6
27 értékelés alapján

Bemutatkozás

A zalaszántói Tátika várrom csak néhány kilométerre található Rezi várától, ezért a két vár története szorosan összekapcsolódik. A vár romja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található. A Tátika hegy nevét az első birtokosairól, a Honfoglalás után, ezen a helyen letelepedő Tátika nemzetiségről kapta.


A Tátika vár története

A nemzetiség valamelyik tagja még a tatárjárást követően épített egy várat, amit Alsó-Tátikavárnak neveztek és ennek nyomai még ma is láthatók. A tatárjárás idején a mongol hadak az országot lerombolták, IV. Béla király kénytelen volt Trau várába menekülni. A Tátika nemzet tagjai ezt a helyzetet kihasználták, raboltak és pusztítottak a környéken, betörtek a Zlaudus birtokra is, aki ennek ellenére megpróbált visszavágni.

244-ben püspök lett, és a király az őt ért károkért úgy jutalmazta, hogy 1248-ban visszafoglalta a Tátika nemzetiségtől az Alsó-Tátikavárat és azt Zlaudus püspöknek ajándékozta. Mivel a püspök nem tartotta elég biztonságosnak, ezért a király engedélyével egy nagyobb kővárat emeltetett a Várhegy csúcsán, ezután a veszprémi püspöknek ajándékozta. Halála után testvérei kezében volt mind a két vár. 

1589-ben egy nagyobb török csapat lerohanta és elfoglalta a várat, majd kifosztása után felgyújtották azt. Az ekkori tulajdonos már nem tudta újjáépíteni  és a Rezi várát is magára hagyták. Ettől kezdve a két vár az időjárás balszerencséjének kitéve pusztult. 1713-ban a császári csapatok hadgyakorlat címen felgyújtották a még megmaradt romokat.


Megközelítés

A Keszthelyi-hegység 413 méter magas bazalthegyén található középkori várromhoz egy folyamatosan emelkedő ösvényen keresztül lehet eljutni. A kelet-nyugati irányba elnyúló, szabálytalan alaprajzú vár maradványait már az ösvényen felfelé és meg lehet pillantani. Az út Tátikahidegkútról kicsivel több mint 30 percet vesz igénybe.

Tátika vára értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 27 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
27 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szép várrom, szép kilátással! A szomszédos Rezi várrom és a Sztúpa is látható!"
Bőti Zsolt - család kisgyerekkel (10 hónapja)
Tatabánya
10
"Egyszerűen, szeretem"
Baráti társaság (1 éve)
Szombathely
10
"Jó kis kaptató vezet fel a várromig, de mi inádjuk és az erdőt is. A kilátás mindenért kárpótol, látszika balaton a sztúpa és a messzibe még a sümegi vár is"
Család kisgyerekkel (2 éve)
Gödöllő

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 10 km
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 1 km
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7 km
  • Távolság buszmegállótól: 3.3 km