
Tóbíró Szabadstrand - Velence
Bemutatkozás
Az ingyenesen látogatható Tóbíró szabadstrand idilli környezetben várja a fürdőzni vágyókat a Velencei-tó északi csücskénél. A vadvízi fürdőhely a családosok és a baráti társaságok kedvelt úti célja, hiszen kicsiknek és nagyoknak egyaránt pihentető szórakozást tartogat.
A strandolásra kijelölt partszakasz 100 méter hosszan követi a tó vonalát, így még a főszezon alatt sem kell helyhiány miatt aggódni. A tömött, üde pázsiton való heverészés igazi felüdülést jelent a nyaralók számára. Elsősorban a barnulni vágyók örülhetnek, ugyanis kedvező fekvése miatt a part egész nap fényárban úszik. Az árnyékos részek aránya a víz közelében meglehetősen kicsi, de azért akad pár enyhet adó fűzfa.
A tó színtiszta vize gyorsan mélyül, így főleg az úszni vágyók és a nagyobb gyerekek tudják kiélvezni a hűs habokat. A kicsik számára lassan mélyülő, fövenyes öblöt alakítottak ki, ahol biztonságban pancsolhatnak és homokozhatnak. Egyedi hangulatot kölcsönöz az üdülésnek a Velencei-tó színes élővilága. A susogó nádasok és a környezetükben nyüzsgő állatok a természetközeliség élményével gazdagítják a látogatókat.
A Tóbíró strandon minden adott a felhőtlen tóparti pihenéshez: játszótér, öltöző, mosdó, értékmegőrző, Wi-fi és egy strandholmis bódé is rendelkezésre áll, ráadásul a nagyobb horderejű sporteseményeket óriási kivetítőn közvetítik. A kényelem érdekében napozóágyak és ernyők is kölcsönözhetőek. Az aktív kikapcsolódás szerelmesei egy percig sem fognak unatkozni, mivel röplabda és futball-, valamint wakeboard pálya csábítja őket mozgásra. A környező növény- és állatvilágot bérelhető kajak, kenu vagy vízibicikli fedélzetén ismerhetik meg testközelből a fürdőzők.
A strand területén a már-már klasszikusnak számító lángos, hot-dog, palacsinta és hamburger választéka kecsegteti az éhes vendégeket. Mivel az ingyenes fürdőhely alig pár száz méterre fekszik a Korzótól, nem csak a part menti büfésort lehet igénybe venni, hanem akár a térség színvonalas éttermeit, cukrászdáit is felfedezhetik az érkezők.
Központi elhelyezkedése miatt bármilyen járművel is érkezzen az ember, hamar belecsobbanhat a Velencei-tóba. Autóval és kerékpárral kicsit jobban oda kell figyelni útközben, mivel a partszakasz hollétét nem sok tábla hirdeti.
Vízpart
A strandolásra kijelölt partszakasz 100 méter hosszan követi a tó vonalát, így még a főszezon alatt sem kell helyhiány miatt aggódni. A tömött, üde pázsiton való heverészés igazi felüdülést jelent a nyaralók számára. Elsősorban a barnulni vágyók örülhetnek, ugyanis kedvező fekvése miatt a part egész nap fényárban úszik. Az árnyékos részek aránya a víz közelében meglehetősen kicsi, de azért akad pár enyhet adó fűzfa.A tó színtiszta vize gyorsan mélyül, így főleg az úszni vágyók és a nagyobb gyerekek tudják kiélvezni a hűs habokat. A kicsik számára lassan mélyülő, fövenyes öblöt alakítottak ki, ahol biztonságban pancsolhatnak és homokozhatnak. Egyedi hangulatot kölcsönöz az üdülésnek a Velencei-tó színes élővilága. A susogó nádasok és a környezetükben nyüzsgő állatok a természetközeliség élményével gazdagítják a látogatókat.
Szolgáltatások
A Tóbíró strandon minden adott a felhőtlen tóparti pihenéshez: játszótér, öltöző, mosdó, értékmegőrző, Wi-fi és egy strandholmis bódé is rendelkezésre áll, ráadásul a nagyobb horderejű sporteseményeket óriási kivetítőn közvetítik. A kényelem érdekében napozóágyak és ernyők is kölcsönözhetőek. Az aktív kikapcsolódás szerelmesei egy percig sem fognak unatkozni, mivel röplabda és futball-, valamint wakeboard pálya csábítja őket mozgásra. A környező növény- és állatvilágot bérelhető kajak, kenu vagy vízibicikli fedélzetén ismerhetik meg testközelből a fürdőzők.
Étkezési lehetőségek
A strand területén a már-már klasszikusnak számító lángos, hot-dog, palacsinta és hamburger választéka kecsegteti az éhes vendégeket. Mivel az ingyenes fürdőhely alig pár száz méterre fekszik a Korzótól, nem csak a part menti büfésort lehet igénybe venni, hanem akár a térség színvonalas éttermeit, cukrászdáit is felfedezhetik az érkezők.
Megközelítés
Központi elhelyezkedése miatt bármilyen járművel is érkezzen az ember, hamar belecsobbanhat a Velencei-tóba. Autóval és kerékpárral kicsit jobban oda kell figyelni útközben, mivel a partszakasz hollétét nem sok tábla hirdeti.Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes