Tokaji Múzeum - Tokaj
9.5
122 értékelés alapján

Bemutatkozás

A tokaji főtér sarkán található polgárház láttán sokakban fel sem merül a gondolat, hogy a város múzeumával állhatnak szemben. Az igényesen kialakított épület 1985-től működik múzeumként, ahol a vendégszeretet, a minőségi kiállítások és a "látványkertként" is emlegetett belső udvar mind magával ragadja a látogatókat.


Története

1790 környékén a Karácsony család építtette az emeletes, gazdagon díszített lakóházat, melyet később, a 19. században a Szaszaráthok birtokoltak. Az egykori kereskedő famíiliák lakhelye még most is tükrözi a korábbi lakók foglalkozását, hiszen egyértelműen látszik a fényűző élet, a lenyűgöző festmények pedig nem csak hihetetlen értéket képviselnek, de van köztük olyan is, ami óriási méretével azt a hatást kelti, mintha kétszáz évvel ezelőtt sétánánk a Tisza-parton.

A múzeum épülete teljes felújításon esett át a közelmúltban, 2016-ban pedig újra nyitotta kapuit különleges kiállításaival. Az állandó tárlat betekintést nyújt Tokaj-Hegyalja történelmébe, a néprajz, a régészet és a helytörténet tematikájára építve.

A Tokaji Múzeumban az érdeklődők megismerhetik Tokaj város és Hegyalja évezredes történetét, megtekinthetik a Tokaji Vár feltárása során előkerült régészeti leleteket, Béres Béla ikongyűjteményét, a néprajzi gyűjteményt, valamint a Tokaji-hegy élővilágát bemutató kiállítást is, az épület alatti pincében pedig bortároláshoz, pincészeti műveletekhez kapcsolódó eszközök láthatók.


Megközelítés

A múzeum Tokaj belvárosában, a Bethlen Gábor út és a Szepessi köz kereszteződésénél található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a közelben ingyenesen meg tudják oldani a parkolást, a tömegközlekedők pedig mindössze 2 perc sétával eljuthatnak a legközelebbi, "Serház utca" elnevezésű buszmegállóhoz.

Tokaji Múzeum értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 122 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
122 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Kedves alkalmazottak, tiszta, nyugodtan meg lehetett nézni."
Baráti társaság (7 hónapja)
10
"Nagyon interaktívan és modern módon mutatják be a bor történetét."
Békési Károlyné - család nagyobb gyerekkel (10 hónapja)
Üllő
10
"Kedvesek és segítőkészek voltak az alkalmazottak."
Idősebb pár (10 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Kombinált családi belépőjegy (Világörökségi bormúzeum, Tokaji múzeum)
6 000 Ft/család
Kombinált diák, nyugdíjas belépőjegy (Világörökségi bormúzeum, Tokaji múzeum)
1 200 Ft/fő
70 éves kor felett
Ingyenes
6 éves kor alatt
Ingyenes
Kombinált felnőtt belépőjegy (Világörökségi bormúzeum, Tokaji múzeum)
2 400 Ft/fő
Családi belépőjegy (Világörökségi bormúzeum/Tokaji múzeum)
3 500 Ft/család
Felnőtt belépőjegy (Világörökségi bormúzeum/Tokaji múzeum)
1 400 Ft/fő
Diák, nyugdíjas belépőjegy (Világörökségi bormúzeum/Tokaji múzeum)
700 Ft/fő

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Wifi
  • Akadálymentesített
  • Légkondicionált
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Értékmegőrző
  • Biciklitároló
  • Ruhatár

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m