Túristvándi Vízimalom - Túristvándi

9.8
24 értékelés alapján
5 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Túristvándi és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A XVIII. században megépített vízimalom a Felső-Tisza vidék büszkesége, népi stílusban épült szerkezete, három alulcsapós vízikereke egész Közép-Európában ritkaságnak számít.

A malmot már az 1300-as években megemlítik a Kende féle levéltári iratok. Azonban elképzelhető, hogy már korábban is létezett, azonban az egy korábbi építmény lehetett. A ma is működőképes verziót az 1752-es írásos emlékekhez kötik, bár egyesek feltételezik, hogy korábban készült. A korszerűsítésre 1927-ben került sor, az 1904-ben készült gépészeti szerkezet került benne elhelyezésre. Egyik hengerszéke a gabonaszemek töréséért, a másik a darák és a dercék őrléséért felel.

A második világháború után súlyos károkat szenvedett, használható vasait elvitték és az összedőlés szélén állt. Legutóbbi felújítására 1995 és 1998 között került sor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megbízásából. 

A túristvándi vízimalom átélte az évszázadok viharait, változásait. Ez az egyetlen ilyen felépítésű és méretű vízimalom egész Európában. A vízilapátokkal együtt 6 méter 20 cm átmérőjű kerekekkel működő alulcsapós vízimalom oldala a partoldalba van beépítve, többi része cölöpökön áll. Déli oldalán helyezkedik el a kerék és a duzzasztó zsilip. 

A belső tér tizenegy ablakkal rendelkezik, így a megvilágítás is tökéletes. Kívülről három erkély díszíti, melyekről csodálatos látvány tárul elénk a folyóról és környékéről. A malom szerkezete ma is őrlésre alkalmas, köszönhető az alapos felújításnak. Az épületben megtekinthető egy kiállítás is, melyben a vízimalom történetével, működésével ismerkedhetnek meg a vendégek.

Túristvándi Vízimalom értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 24 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
24 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni leginkább
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A malom működés közben: ilyet már csak 1-2 helyen látni az országban, a gyerekeknek fontos, hogy megismerjék."
Család nagyobb gyerekkel (5 hónapja)
Göd
10
"Beindították a malmot, így láthattuk az ékszíjakat és fogaskerekeket működés közben is."
Papp Renáta - baráti társaság (2 éve)
Debrecen
10
"Szakszerű tájékoztatás és bemutató."
ÁDÁM JÁNOS GÉZA - család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Budapest XIV. kerület

Nyitvatartás

Ideiglenes zárvatartás előfordulhat
hétfő
08:00-18:00
kedd
08:00-18:00
szerda
08:00-18:00
csütörtök
08:00-18:00
péntek
08:00-18:00
szombat
08:00-18:00
vasárnap
08:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépő
200 Ft
Gyermek/diák/nyugdíjas belépő
100 Ft

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Rossz időben is jó program
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Biciklitároló
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 600 m