Tuzson Arborétum - Tar
Bemutatkozás
Tuzson János botanikusról nevezték el a Tuzson Arborétumot. A szabadon látogatható gyűjteményben csodálatos ritka fafajták gyönyörködtetik a szemet. Elsősorban örökzöldeket telepített és szaporított távoli országokból. Összesen 21 fenyőféle, 6 különleges lomblevelű és több cserjével találkozhatunk. Legérdekesebb Nógrád megye 1960 körül ültetett, 290 cm kerületű egyetlen atlaszcédrusa.
Az utak, ösvények mentén látható rózsabokrok ősei a kísérletezéseinek eredményei, ugyanis rózsaolajat próbált előállítani. Továbbá gyógynövények termesztésével is foglalkozott.
Tar községétől 4,5 km távolságra a Mátralába nyugati szélén közelíthetjük meg.

Árak
Egész évben
Ingyenes