V. Levendulaszüret - Pilisborosjenő
Bemutatkozás
Már pusztán a látvány miatt is megérné betérni a Kevélyhegyi Levendulamezőre, de június 23. és július 4. között akár hazáig is vihetjük a lilában pompázó virágokat. Az V. Levendulaszüret tökéletes alkalom arra, hogy ne csak hasznos gyógynövényekkel, de élményekkel is gazdagodjanak a vendégek. Mivel a 3 hektáros birtok idilli környezetben fekszik, a feltöltődésre vágyók számára igazi kis édenkert. Külön öröm, hogy idén a Pilisborosjenői Kézműves Alkotók is csatlakoznak az eseményhez, így meseszép kézműves termékek között lehet majd szemezgetni.
Tudnivalók
A Kevélyhegyi Levendulamező a szüret ideje alatt minden nap 9.00-20.00 óra között tart nyitva. Az aratáshoz feltétlenül szükség lesz papírtáskára, amit a helyszínen kétféle méretben árusítanak, illetve egy metszőollóra. Nem kell rögtön pánikba esni, ha az utóbbi otthon maradt volna: letéti díj ellenében a vendégek a birtoktól is tudnak kölcsönözni egyet.
A rendezvény kutyabarát, de fontos szem előtt tartani, hogy a virágsorok közé csak a kijelölt területen vihetik be őket a gazdik.

Árak
Egész évben
Belépőjegy
500 Ft
Kis papírtáska
1 000 Ft
Nagy papírtáska
2 800 Ft
Metszőolló bérleti díja
500 Ft
Fotózás díja
5 000 Ft/óra