Várpark és Skanzen Dinnyés (Guinness World Record) - Dinnyés
9.3
196 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Dinnyésen található Várpark az egykori, magyar várak anyaghű makettjeinek sokaságát foglalja magában. A várak érdekessége, hogy úgy vannak elhelyezve egymástól, hogy a topográfiai viszonyoknak hozzávetőlegesen is megegyezzen. 


Története

Az alapító, Alekszi Zoltán 2013-ban kezdte el építeni a világon egyedülálló Vármentő parkot, melynek ötletét az Egri csillagok történelmi regény ihlette. A tökéletes helyszín a Gárdonyhoz tartozó Dinnyés területe lett. 2018-ban összesen 44 vár állt a Várparkban, melyeket 90 emlékoszlop ölel körül, adózva ezzel a magyar uralkodók, fejedelmek és kormányzók tiszteletének.

A várak egy Nagy-Magyarország formájú sétány mentén helyezkedek el. A sétány mentén emlékoszlopokat helyeztek el, amelyek egy-egy magyar királynak, kormányzónak állítanak emléket. 2018-ban a Várpark bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legnagyobb, vármakettet bemutató kiállítása.

A Várparkban többek között megtalálható Drégely vára, a Somoskői vár, Földvár vára, a Benevár és sok más híres építmény. 2022-ben újdonságokkal is bővült a park: a vármakettek sorában már felfedezhetjük Léta, Diód, Breáza, Bágy illetve Székesfehérvár Fekete-hegy várát is. 

Az itt található Skanzen egy Árpád-kori települést mutat be. XI. századi fatemplom, palánkvár, veremházak, gazdasági és melléképületek, valamint egy honfoglalás kori szekérvár rekonstrukciós kísérletei is láthatóak itt, továbbá egy Kárpát-medencét felölelő fazekas kiállítást is megtekinthetnek a látogatók. A Szentek fala pedig egy 300 méteres falon több mint 600 szentet mutat be.


Programok

A Várparkban számos program várja az érdeklődőket, ilyenek például a lovagi napok, a harcosok napja, de többször megrendezik a sötétedés utáni díszkivilágítást is. A parkban lehetőség adott tárlatvezetésre, amelynek keretein belül kicsik és nagyok is jobban megismerhetik az egyes várak történetét.

Várpark és Skanzen Dinnyés (Guinness World Record) értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 196 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
196 értékelés alapján
  • 99% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Tiszta, rendezett környezetben található.."
Idősebb pár (5 hónapja)
7
"A beléptetési rendszer nehézkes, csak készpénzzel lehet fizetni."
"Igényes kivitelű makettek"
- baráti társaság (5 hónapja)
10
"Csak pozitív tapasztalatom volt. Úgy a Bory-vár, mint a Várpark és Skanzen nagyon izgalmas, szuper program."
Család nagyobb gyerekkel (7 hónapja)
Magyarország
10
"Nagyon tetszett a kiállítás a várak makettjei. A történelem felidézése. Az uralkodók oszlopsora. Az egész együtt. Köszönet a park létrehozójának."
- középkorú pár (7 hónapja)
10
"lenyűgöző látnivaló ,büfé ,WC,parkolási lehetőség"
- középkorú pár (7 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
09:00-18:00
kedd
09:00-18:00
szerda
09:00-18:00
csütörtök
09:00-18:00
péntek
09:00-18:00
szombat
09:00-18:00
vasárnap
09:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Teljes árú jegy
2 000 Ft
Kedvezményes jegy
1 500 Ft
2 éves kor alatt
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 4.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Őrzött

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: 200 m