Vasvári Békeház - Vasvár
7
1 értékelés alapján

Bemutatkozás

Előzetes bejelentkezés szükséges!

A vasvári Békeház vagy ahogy a helyiek ismerik a Tretter-ház, azon túl, hogy a város egyik szimbolikus épülete, egyben történelmi jelentőségű műemlék is.

Az 1664-es szentgotthárdi győzelmet követően, 1664. augusztus 10-én ezen a helyszínen kötötték meg a török elleni háborút lezáró híres vasvári békét. Az építmény egykor a vasvári káptalan uradalmi központjához tartozott, majd az uralmat a XX. században felparcellázták, s az épületet ekkor vásárolta meg Tretter Győző.

Az 1900-as években ebben a házban praktizált dr. Tretter László, aki mint a szegények orvosa írta be magát a város történelmébe. A ház a család tulajdonában maradt teljesen az 1980-as évekig. Innen származik az épület mai elnevezése is.

Az épület újjáépítését a Nyugat-dunántúli Operatív Program kiléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések című pályázatán elnyert támogatás és a város saját önerője tette lehetővé.

Így a 2011-es évre kívül-belül teljesen megújult a műemlékként funkcionáló épület, s annak tartalommal való megtöltése is elindult dr. Szabadfi Józsefné, V. Tóth Lászlóné és jeles vasi művészek nagylelkű felajánlásának köszönhetően. 

A Békeház látogatóinak ma már lehetőségük van megtekinteni azokat az állandó kiállításokat, amelyek jeles vasi festők városának ajándékozott műveit mutatja be.

A megszépült Békeházat a város szülötte, az épületben napvilágot látott Schmittné Makray Katalin, olimpikon, a köztársasági elnök felesége avatta fel, akinek ebből az alkalomból díszpolgári címet adományozott a képviselő-testület.

Vasvári Békeház értékelése 7 a lehetséges 10-ből, 1 hiteles vendégértékelés alapján.

7
1 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
7
"Békeház, de a Vasvári békéről alig van anyag!"
"Az itt lévő gondnok lekes és szívesen beszél a házról! A kiállítás már inkább a feledhető kategória!"
Nád Béla - baráti társaság (1 éve)
Szigetszentmiklós

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, német
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Étkezési lehetőség

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m