Vén bakter borozó - Hévíz
Bemutatkozás
A Vén Bakter borozó egy hangulatos, retro életérzést kölcsönző kis kocsma, ami szerethető, takaros környezetben található Hévíz központi részén, egy óriási mozdonnyal az épület mellett.
Történet
A borozó egy történelmi épületben kapott helyet, mégpedig a Bibi villában, ami korábban Kurtács Panzió néven vált ismertté és kezdte meg működését a 20-as években.1933-ban a Vasutasok Családi Biztosítók Egyesületének került birtokába az ingatlan, így nyitott meg ugyanebben az évben Vén Bakter borozó néven a hely az épület alagsorában.
A Vén Bakter borozónak megvan a saját miliője a vasutas díszítések által. Érdekes, hogy pont Hévízen létezik egy ilyen hely, ahol néhány négyzetméterre valószínűleg több baktersapka jut, mint bármelyik más pályaudvarra, hiszen a városban nem is jár vonat.
Kínálat
Egy hagyományos borozót képzeljünk el, ahol hűtött tégelyekből mérik a jobbnál jobb borokat. A kínálatban ezen kívül üdítők, sörök, röviditalok és kávé is fellelhető, valamint a klasszikus zsíros kenyér sem hiányozhat. Nyáron arra is van lehetőség, hogy a hűsítő nedűket a kellemes teraszon fogyasszuk el.
A borozóban bankkártyás fizetést is igénybe tudnak venni a vendégek.
Megközelítés
A Vén Bakter a Jókai utcán található, melyet legkönnyebben a Széchenyi utcáról lehet megközelíteni, autóval a környéken a parkolás fizetős.