
Agóra Tudományos Élményközpont - Debrecen
Bemutatkozás
A tudomány ámulatba ejtő, kalandokkal teli és szórakoztató. Erről bárki meggyőződhet a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének szívében található élményközpontban.
Az Agóra egy modern játszótér, ahol az interaktív eszközök, a látványos kísérleti bemutatók, az ismeretterjesztő foglalkozások, a csillagda és a planetárium mind a felfedezés örömét adják a kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. Az izgalmas programok még azoknak is új élményeket nyújtanak, akik ismerősen mozognak a különböző tudományterületek világában.
A gyorsulás-, a reakcióidő- és az erőmérő segítségével kiderül, ki a gyorsabb és erősebb; a mágneses ágyúval a célzóképesség tesztelhető, a 2 méter magas biciklipályán pedig a bátorság. A logikai játékparknak köszönhetően a látogatók belegabalyodhatnak az ördöglakatok és az absztrakt társasjátékok hálójába is.
Az egyedülálló eszközök között mindenki megtalálja a kedvencét, legyen az egy homokozóasztal, aminek segítségével 3D-s domborzati térképet lehet készíteni, hegyeket és völgyeket kialakítani, bútor, amely valójában logikai játék vagy szoba, amely eltünteti a színeket. Unatkozni lehetetlen, a gyerekek számára leginkább a játék, míg az idősebbek számára a felfedezés öröme válik meghatározóvá.
Az Agórában található az ország egyik legnagyobb mobil digitális planetáriuma: egy hatalmas kupola, amely alá akár 40 néző is befér. A planetáriumban a csillagászok az Agóra számára összeállított saját készítésű műsoraikat vetítik csillagképekről, bolygókról és az egész Univerzumról.
A modern digitális planetárium alkalmas félgömb alakú, úgynevezett teljeskupolás-filmek vetítésére is, ami egyedülálló moziélményt jelent, hiszen a kép 360 fokban veszi körül a nézőt. A Földtől a Világegyetemig című filmben például az Univerzum születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetik végig az érdeklődők a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát.
Az Agóra csillagdájában napközben a naptávcső segítségével vizsgálható a Nap és annak különleges felszíni alakzatai, de tavasztól késő őszig rendszeresen szerveznek éjszakai csillagnéző programokat is.
Az élményközpont a Botanikus Kert egy mesterséges kis tóval körülvett szigetén épült. Aki az Agórába érkezik, a belépőjegyével az arborétumban is tehet egy szép sétát a fenyő- és a tölgyerdőn keresztül vagy megtekintheti a pálmaházat, az orchidea- és kaktuszgyűjteményt. A Botanikus Kert felfedezéséhez segítséget nyújt az Agóra játékos feladatlapja is.
Az Agóra Tudományos Élményközpont a Debreceni Nagyerdő déli részén, a Klinikák közvetlen közelében található. A helyszínen ingyenes, zárt parkoló elérhető, a legközelebbi buszmegállóba pedig mindössze 5 perc sétával eljuthatunk innen.
Az Agóra egy modern játszótér, ahol az interaktív eszközök, a látványos kísérleti bemutatók, az ismeretterjesztő foglalkozások, a csillagda és a planetárium mind a felfedezés örömét adják a kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. Az izgalmas programok még azoknak is új élményeket nyújtanak, akik ismerősen mozognak a különböző tudományterületek világában.
Szolgáltatások
A gyorsulás-, a reakcióidő- és az erőmérő segítségével kiderül, ki a gyorsabb és erősebb; a mágneses ágyúval a célzóképesség tesztelhető, a 2 méter magas biciklipályán pedig a bátorság. A logikai játékparknak köszönhetően a látogatók belegabalyodhatnak az ördöglakatok és az absztrakt társasjátékok hálójába is.Az egyedülálló eszközök között mindenki megtalálja a kedvencét, legyen az egy homokozóasztal, aminek segítségével 3D-s domborzati térképet lehet készíteni, hegyeket és völgyeket kialakítani, bútor, amely valójában logikai játék vagy szoba, amely eltünteti a színeket. Unatkozni lehetetlen, a gyerekek számára leginkább a játék, míg az idősebbek számára a felfedezés öröme válik meghatározóvá.
Az Agórában található az ország egyik legnagyobb mobil digitális planetáriuma: egy hatalmas kupola, amely alá akár 40 néző is befér. A planetáriumban a csillagászok az Agóra számára összeállított saját készítésű műsoraikat vetítik csillagképekről, bolygókról és az egész Univerzumról.
A modern digitális planetárium alkalmas félgömb alakú, úgynevezett teljeskupolás-filmek vetítésére is, ami egyedülálló moziélményt jelent, hiszen a kép 360 fokban veszi körül a nézőt. A Földtől a Világegyetemig című filmben például az Univerzum születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetik végig az érdeklődők a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát.
Az Agóra csillagdájában napközben a naptávcső segítségével vizsgálható a Nap és annak különleges felszíni alakzatai, de tavasztól késő őszig rendszeresen szerveznek éjszakai csillagnéző programokat is.
Az élményközpont a Botanikus Kert egy mesterséges kis tóval körülvett szigetén épült. Aki az Agórába érkezik, a belépőjegyével az arborétumban is tehet egy szép sétát a fenyő- és a tölgyerdőn keresztül vagy megtekintheti a pálmaházat, az orchidea- és kaktuszgyűjteményt. A Botanikus Kert felfedezéséhez segítséget nyújt az Agóra játékos feladatlapja is.
Megközelítés
Az Agóra Tudományos Élményközpont a Debreceni Nagyerdő déli részén, a Klinikák közvetlen közelében található. A helyszínen ingyenes, zárt parkoló elérhető, a legközelebbi buszmegállóba pedig mindössze 5 perc sétával eljuthatunk innen.Kedvezmények és Árak
Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-10%
Teljes árú felnőtt, gyermek, diák, pedagógus, nyugdíjas és családi belépőjegyek árából Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Teljes árú belépőjegy
3 200 Ft
Gyerek, diák, pedagógus és nyugdíjas belépőjegy
2 200 Ft
Családi belépőjegy (1 felnőtt, 2 gyerek)
6 600 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt, 1 gyerek)
7 600 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyerek)
9 600 Ft