FAI Hőlégballon Világbajnokság 2024 - Szeged

Bemutatkozás

Szegedre érkezik a hőlégballonozás legnagyobb világversenye, a FAI Hőlégballon Világbajnokság 2024. szeptember 8-14. között, melyet immáron 25. alkalommal szerveznek meg. Szeged már egyszer helyszínt biztosított egy hasonló eseménynek, a Hőlégballon Európai-bajnokságnak még 2021-ben. 2024-ben újra színes ballonok lepik el Szeged égboltját, a szegedi repülőtérről pedig csodálatos kilátás nyílik majd rájuk.


Eddigi információk a 2024-es világbajnokságról

Az esemény pontos dátumán kívül már köztudott, hogy a versenyzők honnan is érkeznek pontosan. A szervezők Ausztráliából, Kanadából, Japánból, Kínából, Indiából, Brazíliából és az Egyesült Államokból várják azokat, akik szeretnék megmérettetni magukat az idei világbajnokságon. 2024-ben először vesznek részt kolumbiai, egyiptomi, izraeli és örményországi pilóták, természetesen mellettük hazai versenyzőknek is szurkolhat a közönség.

A helyieknek és a fanatikusoknak már nem újdonság, hogy Szegedre kell érkezni, ha légi sportbemutatókat szeretnének szemmel kísérni, ugyanis évente itt rendezik meg a Szegedi Repülőnapokat is. A figyelmesek már szeptember 5-7. között is kiszúrhatják a színes ballonokat, ugyanis ekkor tartják az edzésnapokat.


Gyors információk

Dátum: 2024. szeptember 8-14.
Helyszín: Szegedi Repülőtér – Szeged, Bajai út
Edzésnapok: 2024. szeptember 5-7.


Megközelítés

Az esemény ideje alatt a Szegedi Repülőtér környékén számos lezárásra és forgalomváltozásra kell számítani. Az autóval érkezőknek külön parkoló lesz kialakítva. Erről a későbbiekben hozunk több információt!

Időpont

szept. 8. - szept. 14.
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás