Götz Pincészet - Hercegkút
9.7
58 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Tokaj-hegyaljai Götz Pincészet egy kis sváb településen, a festői környezetben elhelyezkedő Hercegkúton található, Sárospataktól mintegy 3 kilométerre. A falu büszkesége, a 2002 óta a világörökség részét képező Kőporosi és Gombos-hegyi pincesor. Utóbbi pincék között találhatók meg a Götz család érlelő- és kóstolópincéi is.

A pincelátogatás kisebb csoportok esetén, igény szerint a palackozó épületének megtekintésével kezdődik, ahol irányított erjesztéssel készítjük a borokat. Itt a vendégek megismerkedhetnek a reduktív borok előállításának rejtelmeivel, a borkészítés technológiájával.Ezután a világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesorra megyünk, ahol a mintegy 100 méter hosszú, riolit-tufába vájt érlelőpincénkbe kalauzoljuk az idelátogatókat.
Ezt követően érkezünk meg a kóstolópincébe, ahol 2-200 főt tudunk fogadni. A borok mellé kérésre hideg és meleg ételeket kínálunk. Ezeket előzetes egyeztetés alapján kérjük megrendelni. A pincelátogatás és a borkóstolás időben kb. 1-1,5 órás program (+ étkezés igény szerint). A vendégeknek elmondjuk Hercegkút rövid történetét, bemutatjuk Tokaj-Hegyalját, a családi vállalkozásunkat és természetesen a kóstolt borokat jellemezzük. A kóstoltató helyiségünk alkalmas különféle rendezvények lebonyolítására is. Különleges alkalmakra cigányzenekar is rendelhető.

Kóstolja meg családi pincészetünk kiváló minőségű Tokaji borait! Látogasson el  Hercegkútra, ahol a világörökség részét képező pincesoron lévő föld alatti mennyországunkba kalauzoljuk vendégeinket!

Pincészetünk folyamatosan nyitva tart, a látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges.

Götz Pincészet értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 58 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
58 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Pazar kialakítás."
Vincze István - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Abony
10
"Nagyon kedves volt a szőlősgazda. Csodás a pincéje. Közel 200 fős a férőhelye. Sűrűn van a pincében zenei program, koncert."
Szűcs-Szabó Krisztiánné - fiatal pár (1 éve)
Orosháza
10
"Minőségi borok, érdekes pincelátogatás"
Család kisgyerekkel (1 éve)
Szajol

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Kedvezmények

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A borkóstoló árából

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Wifi
  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 3.7 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Terasz/kerthelyiség

Hely jellege

  • Családias

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 3.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 1.1 km