Jégcirkusz 2024 - Budapest

Bemutatkozás

Idén február 4-én láthatta a közönség a Varius Jégcirkusz műsorát a Vasas Jégcentrumban. Arról egyelőre még nincs hivatalos információ, hogy 2024-ben lesz-e hasonló produkció. Érdemes később is visszanézni, mert folyamatosan frissítjük az adatlapokat!

Addig is, lesd meg a 2023-as Jégcirkusz leírását:


Varius Jégcirkusz

Szikrázó ruhák, szívdobogtató zenei betétek és világszínvonalú cirkuszművészet összegyúrásával jött létre a Varius Jégcirkusza. Az artisták, tornászok és akrobaták félsz nélkül suhannak a jégen; előadásuk a közönség szemében inkább varázslat, mint kockázatos mutatvány.

A műsort bohócok és zsonglőrök is pezsdítik, állatot viszont egyet sem kényszerítenek porondra. Végig az emberi kitartás, erő és ügyesség lesz fókuszban.


Jó tudni

Ha már túl vagy a jegyvásárláson, a belépődőn pedig az Orosz Jégcirkusz nevét látod, ne aggódj. Minden eddig értékesített jegy automatikusan érvényes a Varius Jégcirkusz előadásaira is, így ezzel nincs további teendőd.

Maga a jégshow 120 percig tart, szünettel együtt. Családbarát jellegét erősíti, hogy a gyerekek 3 éves korig ingyenesen ülhetnek be a nézőtérre.


Megközelítés

A Jégcirkusz helyszínét a Farkas-erdővel szomszédos Vasas Jégcentrum adja. Autóval érkezőknek a csarnok közelében számtalan ingyenes parkolóhelyet alakítottak ki. Ha viszont te inkább a tömegközlekedést választod, az alábbi járatokat ajánljuk:

Villamos
14 (Megyeri út megállóhely)

Busz
20, 122, 296, 30 (Homoktövis u. megálló)

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Ülő I.
11 990 Ft
Ülő II.
9 990 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség
  • Értékmegőrző

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.4 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m