Kurultaj 2024 - Bugac
9
7 értékelés alapján

Bemutatkozás

2024. augusztus 9-11. között rendezik meg az egyik legnagyobb, Magyarország történetét bemutató eseményt Bugacon. A Kurultaj szó és ennek változatai az altaji nyelvekben azt jelenti, hogy törzsi gyűlés. A lovasnomád magyar törzsek gyakran tartottak ilyen gyűléseket és ez nagy szerepet játszott a közösség életében. Ma a Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlés nem csak Magyarország, de Európa legnagyobb hagyományőrző eseménye, melyben több száz és több ezer gyalogos hagyományőrző vesz részt.


Kurultaj története

Az első magyar részvétellel megtartott Kurultajt 2007-ben rendezték meg Kazakisztánban, azon belül is Sagaban. Ezen az ünnepen a kazakisztáni Madjar törzs ünnepelte meg máig meglévő törzsi létét és rokonságát a magyar néppel. Az ünnepségen megállapodtak, hogy a következő eseményeket Magyarországon fogják tartani, ami így is lett. 2008-tól napjainkig a Kurultaj hazánkban kerül megrendezésre, ahova a Madjar törzs képviselői is ellátogatnak.


Programok

A három napos rendezvényen több mint 25 rokon nemzet lesz majd jelen, valamint több mint 50 olyan program kerül megrendezésre, amelyen a hun-türk népek kultúrájába tekinthetnek be. Az évek során állandó programelemek is kialakultak, ilyen például a körülbelül 600 lovas hadi hagyományőrző. Ezen kívül megtekinthető a világ legtehetségesebb lovasíjászának bemutatója, agarász és solymász bemutatók. Lesznek sportversenyek, lovas versenyek és lovasvetélkedők és íjászverseny is.


Részletes programkínálat 2024

2024. augusztus 9., péntek

14:00 – Kézműves Vásár megnyitása
16:00 – Zenés vonulás a színpad szektorban - zenei műsorok kezdete

KÜZDŐTÉR
16:00 – Főpróbák kezdete (Nomád Vonulás)
21:00 – Tüzes Nomád trükklovas bemutató (küzdőtér)

SZÍNPAD
16:00 – Keleti Szél együttes - nyitó felvonulás
17:00 – Fehérholló Öskü - táltos zene
17:45 – Fehér Boglárka
18:30 – Fábián Zoltán
19:30 – Eszközös magyar néptánc - botos tánc, kardtánc
20:15 – Petrás Mária és zenekara - csángó magyar népzenei koncert
21:45 – Kerecsen együttes
23:00 – Hajdux zenekar - koncert majd táncház


2024. augusztus 10., szombat

10:00 – A "Keleti Bazár" kupolás főbejáratának előterében megnyílnak az üzbég, a türkmén, az azerbajdzsáni és ujgur kézműves kiállítások és vásárterek: Megnyílnak a kazak, kirgiz és mongol bemutató jurták (néprajzi kiállítás, vásár)

KÜZDŐTÉR
09:00 – Turán Viadal - váltott fegyveres lovasnomád harci viadal
10:10 – Attila Sátra (kiállító óriásjurta) : "A hunok utódai keleten és nyugaton" - régészeti-antropológiai kiállítás megnyitója
10:30 – A küzdőtér és a pályák megáldása - Fehérholló Öskü (főtáltos)
10:35 – Agarász bemutató (Országos Agarász Egyesület)
11:00 – A Felföldi Dalia (Felvidék) iskola gyalogos harci bemutatója
11:30 – Nomád trükklovas bemutató (Magyar Turán Válogatott)
12:00 – A sztyeppei ősök arany harci lova (Ahal Teke lovak) bemutató (Dr. Kocs Mihály tenyészete)
12:20 – "Nomád vonulás" - Honfoglalás korát idéző életkép
13:00 – Nomád esküvő Honfoglalás korát idéző életkép
13:20 – Lovas Solymász bemutató (Krekács Zoltán)
13:30 – Seregszemle
14:00 – Ünnepélyes megnyitó és köszöntő beszédek
15:00 – Csata jelenet: - Magyarok hadjárata Bajorföldön
15:30 – Manasz kirgiz eposz megidézése, valamint kirgiz íjász és gyalogosharc bemutató
16:00 – Pusztai csikós bemutató és gulya hajtás - Bugaci csikósok
17:00 – Puszta Vágta elődöntő
17:00 – Turán vértesharc vívóverseny (Küzdőketrec)
17:30 – Köböre (kökpar) viadal országos döntő: Pusztai Róka Lovascsapat - Pest Megyei Turán
18:00 – Díjkiosztó ünnepség

SPORTSÁTOR
10:00 – mérlegelés
11:00 – Övbirkózó Nemzeti Bajnokság /ifjúsági/

ÍJÁSZPÁLYA
08:00 – Helyszíni nevezés az íjászversenyre
09:45 – Turán - Íjász kupa (tradicionális gyalogos íjászverseny)
15:00 – Íjász pálya: Turán - távlövő íjászverseny (tradicionális íjászverseny)

SZÍNPAD
10:00 – Regélő Fehér Táltosok
10:30 – Kaya Kuzucu - Törökország
11:00 – Ördöngös zenetanoda
11:45 – Kirgiz népzenei koncert
12:15 – Azeri népzenei koncert
12:45 – Csuvas és tatár népzenei műsor - Csuvasföld, Tatársztán
15:00 – Eszközös magyar néptánc - botos tánc, kardtánc
15:30 – Natalia Deniz - gagauz dallamok
16:15 – Yuliana - doromb és ének, Jakutia
17:00 – Ujgur dalok és néptánc - Sehirlik Ussuli ujgur táncegyüttes
17:45 – Arkayim együttes - Kazakisztán
18:15 – Üzbég népzene és tánc - Üzbegisztán
19:00 – Türkmen népzene és néptánc - Türkmenisztán
19:30 – Imanat táncegyüttes - Kaukázusi táncok, Dagesztán
20:00 – Turán együttes, Arkayim együttes (Kazakisztán) és Fehér Boglárka közös koncertje
21:15 – Arslanbek Sultanbekov és zenekara - nogaj-török koncert
22:45 – Kerekes Band koncert
00:15 – Hajdux zenekar - koncert majd táncház


2024. augusztus 11., vasárnap

KÜZDŐTÉR
10:00 – Agarász bemutató (Országos Agarász Egyesület)
10:30 – Lovas solymász és sassal vadászók bemutatója
11:00 – Lovasbirkózás
11:30 – Zengő Nyíl Egyesület lovas hagyományőrző bemutatója (Kiss Attila vezetésével, Tolnai-Turán Hagyományőrző Sportegyesület közreműködésével)
12:20 – "Nomád vonulás" - Honfoglalás korát idéző életkép
13:00 – Nomád esküvő (Honfoglalás korát idéző életkép, leányrablás, esküvő)
13:30 – Seregszemle (a Kárpát-medencei és keleti hagyományőrzők felvonulása)
14:00 – Köszöntő: Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke, főszervező
14:20 – Manas kirgíz hőseposz bemutatója
14:40 – Dabasi csikós bemutató
15:00 – Turán válogatott gyalogos harci bemutatója
15:30 – Lovas lándzsaharc (Anda Lovasharc Egyesület, Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület)
16:20 – Turán szablya párbaj - vívóverseny (Küzdőketrec)
17:00 – "Puszta vágta" (lovas gyorsasági verseny) döntője
17:30 – Díjkiosztó ünnepség
19:00 – Szertűz - Fehérholló Öskü főtáltos vezetésével

SZÍNPAD
10:00 – Regélő Fehér Táltosok
10:30 – Ujgur dalok és néptánc - Sehirlik Ussuli ujgur táncegyüttes
11:00 – Natalia Deniz - gagauz dallamok
11:30 – Üzbég népzene és tánc - Üzbegisztán
12:00 – Imanat táncegyüttes - Kaukázusi táncok, Dagesztán
12:30 – Yuliana - doromb és ének, Jakutia
15:00 – Csuvas és tatár népzenei műsor - Csuvasföld, Tatársztán
15:30 – Kirgiz népzenei koncert
16:00 – Yuliana - doromb és ének, Jakutia
16:45 – Arslanbek Sultanbekov és zenekara - nogaj-török koncert
17:30 – Turán együttes, Arkayim együttes (Kazakisztán) közös koncertje

SPORTSÁTOR
10:00 – mérlegelés
11:00 – Ovbirkózó Nemzeti Bajnokság /felnőtt/

ÍJÁSZPÁLYA
09:00 – Turán bajnoka lovasíjász verseny - eredeti Kassai rendszer szerint
10:00 – Turán - Cél-távlövő íjászverseny (tradicionális íjászverseny)


Előadósátor programja

2024. augusztus 10., szombat

10:00 – Évinger Sándor (antropológus, Magyar Természettudományi Múzeum): - Hun kori mesterséges koponyadeformálások a Kárpát-medencében
10:30 – Prof. Diimaajav Erdenbaatar (régész, Ulanbaatar Egyetem, Mongólia) mongol nyelven, magyar fordítással: -Ahun vezérsírok régészeti feltárásának legújabb eredményei
11:00 – Dr. Neparáczki Endre (genetikus, Magyar Természettudományi Múzeum): -A honfoglaló magyarság archeogenetikai kutatásának eddigi eredményei
11:40 – Dr. Aleksander Uzleac (történész, Belgrádi Történeti Intézet) szerb nyelven, magyar fordítással: -Miért vonultak vissza a mongolok Magyarországról 1242-ben?
15:00 – Hajnal Zsuzsa (régész, Magyar Nemzeti Múzeum): -Az avarok mindennapjai - miből és mit ettek az avarok a Kárpát-medencében?
15:30 – Szabó Kriszta - Pálfalvy Zsuzsanna (régészek, Magyar Nemzeti Múzeum): -A pátyi avar vezér - egy avar harcos sírjának restaurátor-műhelyben való kibontása
16:00 – Mészáros Máté (régész, Magyar Nemzeti Múzeum): -Avar kortól a török korig -település kontinuitás Páty határában
16:30 – Dr. Rakhmonali Murodaliev (régész, Nemzeti Régészeti Intézet, Üzbegisztán) üzbég nyelven, magyar fordítással: -A Türk Kaganátus kengyeltípusainak szétterjedései
17:00 – Rasko Ramadanski (régész, Óbecsei Városi Múzeum, Szerbia): -"Őseinket felhozád": a Honfoglaló magyarság utóbbi években feltárt, délvidéki (Vajdaság tartomány) régészeti hagyatékának bemutatása
17:30 – Dr. Aybolat Kushkumbaev (történész, Eurázsia Egyetem, Astana - Kazakisztán) kazak nyelven, magyar fordítással: - Barak kan, a Kazak Kansag dinasztia alapitója
18:00 – Prof. Kadiraly Konkobaev (történész, Kirgiz Manas Egyetem - Bishkek, Kirgizisztán) kirgiz nyelven, magyar fordítással: - A türkök és magyarok ősi kapcsolatának bizonyítékai a kulturális antropológiai kutatások alapján
18:30 – Prof. Dr. Farhod Maksudov (régész, Nemzeti Régészeti Intézet, Üzbegisztán): -A nomád települések hagyatékának régészeti feltárása Üzbegisztán fennsíkjain


2024. augusztus 11., vasárnap

10:00 – Gőgös Norbert (geográfus, Magyar Földrajzi Társaság Expedíciós Tagozatának elnöke): - Stein Aurél (1862-1943) Ujgurisztán (Hszincsiang) magyar kutatója, Stein régészeti és térképező expedíciói Kelet-Turkesztánban
10:30 – Dr. Leyla Djansugurova (Citológiai és Genetikai Kutatóintézet-Almaty, Kazakisztán) angol nyelven, magyar fordítással: - Genetikai fenotípusok a közép-ázsiai sztyeppvidék történeti csontleleteinek elemzése alapján
11:00 – Dr.Csorba Gábor (biológus kutató, Magyar Természettudományi Múzeum): -A kárpát-medencei füves puszták élővilágának, múltja, jelene és jövője
11:30 – Yücel Önder (török történész, a Türk Világ Kutatásának Nemzetközi Alapítványa) török nyelven, magyar fordítással: - Nihal Atsiz (nemzetközi hírű török filozófus költő, író) magyarokról alkotott képe
12:00 – Dr. Sántha István (kultúrantropológus): - Diószegi Vilmos sámán kutatásai Dél-Szibériában és Észak-Mongóliában
14:30 – Katkó Gáspár (történész, Magyarország Főkonzulátusa Isztambul): - Kantemir mirza és a nogajok kapcsolata az Erdélyi Fejedelemséggel
15:00 – Dr. Szabados György (történész, László Gyula Kutatóközpont és Archívum): - Íjfeszítők állama - a honfoglaló Magyar Nagyfejedelemség és hagyatéka
15:30 – Czifra Szabolcs (régész, Magyar Nemzeti Múzeum): - Szakáktól a szarmatákig - az első sztyeppei népek a Kárpát-medencében
16:00 – Prof. Dr. Adkhamjon Ashirov (történész, Nemzeti Történeti Intézet, Taskent, Üzbegisztán) üzbég nyelven, magyar fordítással: -A sámánizmus története és átalakulása Üzbegisztánban
16:30 – Libor Csilla (antropológus, Magyar Nemzeti Múzeum): Eleink csontjai - a honfoglalás kori népesség antropológiai kutatása
17:00 – Takács Richárd (régész, Magyar Nemzeti Múzeum): -Korai honfoglalók szálláshelyei - a Hernád-völgy kutatása
17:30 – Babakhumar Khynayat (kazak néprajz kutató, Debreceni Egyetem): -A kazak sámán hagyomány sajátosságai: hagyomány és transzformáció


Állandó programok 2024

KIÁLLÍTÁSOK
– „Attila Sátra”, a világ legnagyobb jurtája: "A hunok utódai keleten és nyugaton"- nagyszabású régészetei-antropológiai kiállítás
– "Ősök Sátrai" két óriás jurta: Tarsolylemezek - A honfoglaló elit kincsei (a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása)
– "Ősök íja, íjak őse" - Történelmi íjrekonstrukciós kiállítás és bemutató: Történelmi Íjász Társaság
– „Őseinket felhozád... " (a Topolyai Városi Múzeum vendégkiállítása) - kiállító jurta

Kiállítások a „Keleti Bazárban”: Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Azerbajdzsán néprajzi kiállításai

JURTATÁBOR
– Életmód bemutatók: Cziráki Viktor és Gyűrűs Tibor kovácsok, Aranyosi János ötvös, Arany-Szablya, Magyar- Tarsoly
– KNPI szabadtéri kiállítás, a Kiskunsági Nemzeti Park kiállító jurtája
– Solymászok sátra (Krekács Zoltán)
– Kézműves vásár: péntek 13:00 - 20:00 óráig, szombat 10:00 - 20:00 óráig, vasárnap 10:00 - 18:00 óráig

A vásárban elsősorban készpénzért árusítanak. Pénzváló automata ATM a vezetési ponton, a
mentők mellett található.

– Rovás Alapítvány interaktív kiállítása és Stein Aurel kiállítás (Magyar Földrajzi Társaság és Magyar Turán Alapítvány) a bazárral szembeni nádtetős pavilonban íjászat kipróbálási lehetőség az Előadósátor mögött (Huszka József HE)
– Baba-mama pihenőjurta (a vezetési pontnál, a Sajtó Sátor mellett)

A SPORTSÁTOR mögött haditornák és bemutatók: Párbajverseny, a gyalogos páncélosok viadala (egyéni es csapat verseny), illetve szabályvívó verseny a vívóketrecben

Kurultaj 2024 értékelése 9 a lehetséges 10-ből, 7 hiteles vendégértékelés alapján.

9
Nagyon jó
7 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Egyedul az arnyekos helyeket hianyoltam (ugy az arena korul, mint altalaban a rendezvenyen)."
"Kitunoen megszervezett, erdekes esemeny, sok latnovalo."
Család nagyobb gyerekkel (5 hónapja)
7
"Nagyon meleg volt, ezért inkább augusztus végén szeptember elején kellene megtartani."
"Nagyon jó programok voltak."
Középkorú pár (5 hónapja)
10
"Tökéletes!!!!!"
Tóth Márta - egyéni utazó (2 éve)
Budapest

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 3.3 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 1 km