Merzse-mocsár Természetvédelmi Terület - Budapest

70 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Budapest és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Merzse-mocsár egy helyi védettséget élvező természetvédelmi terület, tele növényritkaságokkal, gazdag madárvilággal. Budapest egyik legháborítatlanabb vizes élőhelye. Autóval is megközelíthető, tömegközlekedéssel pedig rákoskerti vasúti megállótól 10-15 percnyi sétára van a reptér irányába.

A mocsár területét 1977-ben nyilvánították védetté, 1999-ben pedig 40 hektárra bővítették a védett területet. Nemrég tanösvényt építettek ki tájékoztató táblákkal. Területén kiterjedt nádas, sásos figyelhető meg, peremén bokorfüzes és fűz-nyár ligeterdő húzódik. Több védett madárfaj is költ itt rendszeresen, mint pl. barna rétihéja, bölömbika, nádi rigó, vízityúk, a környező ligetekben megfigyelhető többek közt gyurgyalag, kakukk, vércse, karvaly, vörös vércse, fácán és fogoly is sűrűn előfordul. A madarak megfigyelésére érdemes távcsövet hozni. Kétéltűek és hüllők is bőven találhatók a területen, valamint nyulak, őzek, rókák is gyakran megpillanthatóak.

A fából épült kilátótoronyból rálátni a mocsár növényvilágára, a kilátó előtti füves tisztáson kulturált pihenőhely található padokkal.

Nyitvatartás

Mindig elérhető
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 5.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 4.5 km
  • Távolság vasútállomástól: 4.8 km