Református kerektemplom - Szilvásvárad
9.4
31 értékelés alapján
74 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Szilvásvárad és környékére! Részletek

Bemutatkozás

Szilvásvárad egyik legjellegzetesebb épülete a Református kerektemplom. Az épületet a feltételezések alapján Hild József tervezte, és az 1830-as évek végén épült, azonban ez még a mai napig vitatott. A templomról rengeteg monda kering, azonban szinte biztos, hogy építőmestere Povolnai Ferenc volt. Néhány évvel később, az eredeti épületet 1832-ben veszélyessége miatt lebontotották.

1837-ben megkezdődött a templom újjáépítése ugyanazon a helyen. A kör alaprajzú, fehér építmény bejáratát 12 fokos lépcsősoron keresztül közelíthetjük meg. A belsejében található padokat a bánfalvi erdőből hozatott tölgyfából faragták a helyi asztalosok. 
A kerektemplom egy érdekessége, hogy Gróf Keglevich Miklós eredetileg katolikus templomnak szerette volna, azonban az egri érsekkel történő konfliktusa után az építményt a református egyháznak ajándékozta. Az építésben nyújtott segítségét viszont egy feltételhez kötötte. A homlokzatra a következő mondatot kellett íratni: "Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái”. Ez a felirat a mai napig is olvasható.

A Református kerektemplom látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges a fent megadott telefonszámon. 

Református kerektemplom értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 31 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
31 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
5
"Sajnos nem tudtunk bemenni"
Nagy Sándorné - idősebb pár (1 hónapja)
6
"Sajnos a kertbe sem lehetett bejutni, minden oldalról kapu zárja körbe, amik le voltak lakatolva. Csak messziről lehetett megtekinteni , ezt nagyon sajnáltam, mert építészetekig is érdekes"
"Szép az épület"
Középkorú pár (1 hónapja)
Budapest
10
"Különleges volt."
Aranyi Hajnal - család nagyobb gyerekkel (2 hónapja)
Budapest

Nyitvatartás

hétfő
Nyitva
kedd
Nyitva
szerda
Nyitva
csütörtök
Nyitva
péntek
Nyitva
szombat
Nyitva
vasárnap
00:00-11:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Rossz időben is jó program
  • ATM a közelben: 800 m
  • Akadálymentesített
    Helyszíni szolgáltatások
  • Étkezési lehetőség
    Parkolás
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 600 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 240 Ft/óra
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 500 m
  • Távolság vasútállomástól: 1.9 km