Szőlősi Kocsma - Balatonszőlős
7.3
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

Az újhullámos Szőlősi Kocsma 2017-ben nyitott Balatonszőlősön, hogy a kocsma nélkül maradt falut kiszolgálja, és mind a helyiek, mind a turisták találkozópontja legyen. Az épület formája megeleveníti a múltat, régen élelmiszerbolt és kocsma osztozott rajta, majd évekig üresen állt. Tálos Attila tulajdonos és szőlősi lakos lehelt bele új életet mindenki nagy örömére.

Garantált a barátságos hangulat, szívélyes vendéglátás, jó ételek és mellé sör, fröccs, házi szörp. A borboltból pedig kedvenceinket haza is vihetjük akár télen is, hiszen egész évben nyitvatart. Egy frissítőre bármikor betérhetsz, étkezésre azonban érdemes asztalt foglalni a nyári hónapokban.


Konyha

A Szőlősi Kocsma más, mint egy átlagos kocsma, inkább gasztropub. Házias ízekkel és egyszerű ételekkel várják a betérőket, mint a kovászosuborka-leves, rizses hús, lecsó, káposztás tészta, frissen sült hal, pite, tiramisu vagy madártej. A túrós csusza világbajnok! A túró a szomszéd faluból érkezik, akárcsak a szörp, a kenyér és a kecskesajt.

Ami éppen akad a környékbeli termelőknél, főznek belőle valami zseniálisat. Emiatt az étlap folyamatosan változik, érdemes előre tájékozódni az aktuálisról. Érzékenyekre, allergiásokra és speciális diétát követőkre is gondolnak.


Megközelítés

Balatonszőlőst a legkönyebben autóval éred el, Balatonfüredről Pécsely irányába, a Vázsolyi úton haladva. Az kicsi faluban egy kereszteződés van, itt fordulj balra, kb. 50 méter múlva megtalálod a bal oldalon, a volt falusi ABC épületét rögtön felismered.
Tömegközlekedéshez szállj buszra, válaszd a Községháza megállót, egyből a kocsmánál tesz le.

Szőlősi Kocsma értékelése 7.3 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

7.3
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baranyai Marianna - középkorú pár (2 éve)
Szarvas
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baráti társaság (2 éve)
Magyarország
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Miskolc

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
Zárva
csütörtök
17:00-21:00
péntek
12:00-21:00
szombat
12:00-21:00
vasárnap
12:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Légkondicionált
  • Állatbarát
  • Wifi
  • Akadálymentesített
  • ATM a közelben: 4.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Terasz/kerthelyiség
  • Biciklitároló

Hely jellege

  • Barátságos

Konyha jellege

  • Európai
  • Magyaros

Speciális étrendek

  • Vegetáriánus

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 5.7 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m