Tenkes Csárda - Csarnóta
9.9
33 értékelés alapján
37 programkupont adunk ajándékba Szallas.hu foglalásod mellé Csarnóta és környékére! Részletek

Bemutatkozás

A Tenkes Csárda Harkány mellett, Csarnóta nevezetű település határában helyezkedik el. Ez Magyarország egyik leghíresebb csárdája, akik sokat dolgoznak azon, hogy felelevenítsék a múlt emlékeit és ne hagyják a régi ízeket a feledés homályába engedni. A csárdába betérve olyan hangulat árasztja el a vendéget, amivel átadhatja magát a kulináris élvezeteknek. 

A csárda hosszú múltra tekinthet vissza, ugyanis a Harkányt Péccsel összekötő út már a római korban is létezett, és már akkor is sokan voltak, akik pihenésképpen betértek a csárdába egy gazdag ebédre. Közel 20 éve dolgoznak azon, hogy felkutassák a régi ízeket mindezt a mai kor eszközeinek segítségével. 

Konyha

A Tenkes Csárda felhozatala természetesen régi magyar szakácskönyvekből és családi receptekből származik, ezért is olyan különlegesek az fogások. Alapanyagaikat frissen, hazai termelőktől szerzik be, ebből készítik az igazi gasztroélményeket. A csárda csodás, régmúlt bútorzata a piros-fehér színkombinációval és a kemence nagyban hozzájárul az ételek fogyasztásának élvezetéhez. Vendégeit hagyományos, hazai ízekre épülő konyhájával, Villány legfinomabb boraival és híres vendégszeretetükkel várja. 

Megközelítés

A Tenkes Csárda falusi környezetben, Csarnóta külterületén, az 58-as főút mentén helyezkedik el. Az autóval érkezők számára ingyenes parkolási lehetőség biztosított az étterem parkolójában.

Tenkes Csárda értékelése 9.9 a lehetséges 10-ből, 33 hiteles vendégértékelés alapján.

9.9
Kiváló
33 értékelés alapján
  • 100%-a ajánlaná barátjának
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon kedves személyzet. Finom ételek, változatos étlap. Szép környezet."
Középkorú pár (1 hónapja)
Balatonfüred
10
"Nem olcsó , de minden forintot megér. Nagyon kedves, humoros, gyors kiszolgálásban volt részünk pedig tele volt a csárda. Ez már önmagáért beszél, ennyi ember nem tévedhet. ÉS IGEN, az ételek , italok /pl.házi málnás limonádé/ nagyon finomak , az adagok megfelelő méretűek, aminek hidegnek kellett lennie az hideg volt, aminek meg forrónak az forró volt. Reménykedünk a viszontlátásban, addig is Hajrá Tenkes Csárda!"
Család nagyobb gyerekkel (4 hónapja)
Budapest
10
"Nem olcsó hely, cserébe nagyon figyelmes személyzet, ízletes ételek, igazi csárda hangulat. Nagyon tetszett."
Ferenc Szabó - középkorú pár (5 hónapja)
Kunszentmiklós

Nyitvatartás

hétfő
12:00-21:00
kedd
12:00-21:00
szerda
12:00-21:00
csütörtök
12:00-21:00
péntek
12:00-22:00
szombat
12:00-22:00
vasárnap
12:00-21:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

    Általános
  • Wifi
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 5.1 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
    Hely jellege
  • Családias
  • Barátságos
  • Romantikus
    Helyszíni szolgáltatások
  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó
  • Napi menü
  • Biciklitároló
    Gyerekbarát szolgáltatások
  • Etetőszék
  • Gyermekmenü/gyermek étlap
    Konyha jellege
  • Magyaros
    Speciális étrendek
  • Bio
  • Vegetáriánus
    Fizetési lehetőségek
  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MKB, K&H
    Parkolás
  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület
    Megközelítés
  • Távolság buszmegállótól: 700 m
  • Távolság vasútállomástól: 4.5 km