Tour de Hongrie 2022 - Csákvár

Bemutatkozás

A 2022. május 11-én a Tour de Hongrie első szakaszát a Fejér megyei városból, Csákvárról kezdik meg a versenyzők. Ezt követően Pest irányába indulnak majd a csapatok, áthaladnak Bicskén, Felcsúton és Etyeken, a Biai tavat pedig háromszor is körbetekerik, majd visszaérkeznek Csákvárra. A 198 kilométeres futam végül Székesfehérváron ér célba, a megtett táv alatt pedig a versenyzők három gyorsasági és három hegyi hajrára számíthatnak.

Menetrend

–2022. május 11., szerda – 1. szakasz
Csákvár–Székesfehérvár – 198 km
Rajt: 13:15 – Csákvár, Szabadság tér
Várható befutó: 17:45 – Székesfehérvár, Zichy liget
Útvonal: Csákvár - Felcsút - Bicske - Etyek - Biai tó (háromszor megkerülve) - Csákvár - Székesfehérvár

Történelmi pillanat lesz ez a település életében, ugyanis 1925 óta az idén lesz először Csákvár is helyszíne a Magyar Körversenynek. Nem csak az első szereplés okán válik azonban rendhagyóvá az idei év, hanem azért is, mert az elmúlt versenyekhez képest most indul a legtöbb sztárcsapat és a bennfentesek szerint a mezőny összetétele is nagyon ígéretes, mondhatni az eddigi legerősebb felhozatal.

Lezárások

- Kossuth út és a Kossuth-Dózsa György út

lezárva: 2022. május 11. 12:15-13:15 és 16:15-17:45
- Rákóczi, Jókai és Mikes út
lezárva: 2022. május 11. 9:00-14:30
megállni tilos: 2022. május 10. 19:00 - 2022. május 11. 14:30.
- Szabadság tér
lezárva: 2022. május 10. 7:00-15:00
megállni tilos: 2022. május 10. 19:00 - 2022. május 11. 15:00

Fotó: tdh.hu.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 700 m
  • Távolság buszmegállótól: 100 m