Új Magyar Képtár - Székesfehérvár
8.9
8 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. szám alatti kiállítótér épülete ma már igazi kulturális központként működik, ahol nem csak az idősebb korosztály, de a fiatalok is megtalálják a számukra érdekes programokat.

Az épülettömbön belül üzemel az Új Magyar Képtár, ahol egy országos elismerésű modern, valamint kortárs képzőművészeti gyűjtemény legfontosabb darabjait tekinthetik meg a látogatók, továbbá irodalmi esteken, színielőadásokon és koncerteken is részt vehetnek. A szintén itt található Museum Café a fiatal képzőművészek alkalmi kiállításainak, illetve a slam estek helyszínéül szolgál.

Az épület földszinti részén időrő időre nagyobb időszaki kiállítások kapnak helyet. A 60-as évek elején a Csontváry kiállítással meginduló, és ma pedig már négy évtizedes múltra visszatekintő kiállítási program tette igazán ismertté az Új Magyar Képtárat, valamint ennek köszönhető többek között a múzeum országos híre is.

A  gyűjtemény alkotásainak jelentős része az 1945-től napjainkig tartó időszakból való, amelyből egy állandó kiállítást is megtekinthetünk az Új Magyar Képtárban. A tárlat kronologikus sorrendben haladva mutatja be a II. Világháború utáni időszak legfontosabb fejlődő tendenciáit.


Megközelítés

Az Új Magyar Képtár Székesfehérváron a Megyeház utca 17. szám alatt található, központi helyen. Az autósok a környéken fizetős parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközelekedők pedig mindössze 3 perc sétával eljuthatnak a helyi autóbusz-állomásra a bejárattól.

Új Magyar Képtár értékelése 8.9 a lehetséges 10-ből, 8 hiteles vendégértékelés alapján.

8.9
8 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
6
"Több jó alkotás mellett, vannak kevésbé sikerültek is. És morbidek is kifejezetten."
Rózsa Iván - középkorú pár (2 éve)
Budakalász
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (4 hónapja)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (2 éve)
Dorog

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-50%
Teljes árú jegytípusból
-100%
Kedvezményes árú jegytípusokból

Árak

Egész évben
Teljes árú belépőjegy
1 000 Ft
Kedvezményes belépőjegy (diák, nyugdíjas)
500 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt, 1 gyermek)
2 000 Ft/család

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken
  • Tárlatvezetés/audio guide
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Múzeumpedagógiai foglalkozások

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 900 Ft

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: 300 m