- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk
15 000 Ft / fő / éj, ellátás nélkül, szept. 10. - 12. (min. 2 éj tartózkodással)

Szálláshely ismertetése
Bemutatkozás
Vendégházunk 2021. május 1-jén nyitotta meg kapuit, a történetünk azonban jóval korábban kezdődött. A Cseresznye Vendégház ugyanezzel a névvel üzemelt korábban is, de ekkor még más tulajdonában állt. Miután megvásároltuk, külső és belső felújításokon kezdtünk dolgozni, újabb szolgáltatásokkal készültünk, hogy leendő vendégeinknek a legnagyobb kényelmet biztosítsuk, lehetőséget nyújthassunk a teljes kikapcsolódáshoz. Szívügyünknek tekintjük, hogy kipihenve, feltöltődve távozzanak a Cseresznye Vendégházból, valamint újabb alkalommal is visszatérjenek hozzánk.
Elhelyezkedés
A szállás Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászszentandráson, csendes falusias környezetben található. Budapesttől mintegy 100 km-re, Szolnoktól pedig 50 km-re fekszik. Megközelíthető távolságban Jászapáti és Heves városok találhatók melyek rendelkeznek vasútállomással. A településen az autóbusz tömegközlekedés érhető el.
Nevezetességek:
– Andrástermál fürdő
– Római katolikus templom
– Trianon emlékmű
– I. Világháborús emlékmű
– II. Világháborús emlékmű
– Tájház
– IPA park
– Szarvasgomba Múzeum
Szobák, szolgáltatások
Kiránduljon néhány napra Jászszentandrás településre és legyen utazása idejére a Cseresznye Vendégház vendége!
Két barátságosan berendezett, kényelmes apartmanban szállhatnak meg Jászszentandrás településen a szálláshely vendégei. Választhat a SZÜRKE és BARNA apartmanjaink közül, melyek külön bejárattal, de közös használatú kerttel, játszótérrel, fürdődézsával, kerti sütögetővel rendelkeznek, ezért a Cseresznye Vendégház ideális választás kisgyermekes családoknak, baráti társaságoknak, pihenésre és kikapcsolódásra vágyóknak.
A szálláshely zárt parkolóval rendelkezik, így igény esetén ingyen helyben is leparkolhatja autóját.
A foglaláshoz tartozó pontos felszereltséget és elérhető szolgáltatások teljeskörű listáját a szálláshely lenti adatlapján, illetve a megfelelő szobatípus adatlapján tudja megtekinteni.
A szobák minden vendég távozása után fertőtlenítve van ÓZONGENERÁTORRAL!
Étkezés
A megjelenített árak ellátást nem tartalmaznak. 700 méterre találja a legközelebbi éttermet, 400 méterre a legközelebbi élelmiszerboltot. Lehetőség van bográcsozni, grillezni és szalonnát sütni is.
Fizetés
A szállásadó a foglalás árának kiegyenlítését készpénzzel, átutalással és OTP Szép kártyával fogadja el. A foglalás sikeres visszaigazolását követően 3 napon belül a Vendég köteles előleget fizetni, ami a teljes szállásdíj 50%-a. Ezt a Vendég banki átutalással tudja rendezni. Lemondás esetén az üdülés 1. napjától számított 14 napon belül az előleg nem jár vissza, azon túl az előleg teljes összege a Vendég részére visszautalásra kerül. Amennyiben a Szolgáltató által kerül visszamondásra a foglalás, úgy az előleg 100%-a visszajár a Vendégnek.
A teljes összeg fennmaradó 50%-át az érkezés napján, a helyszínen köteles a Vendég kiegyenlíteni a fent megnevezett fizetési módok valamelyikével.
Érkezés, nyitva tartás
Az érkezésre és a szobák elfoglalására a legkorábbi lehetőség 14:00, elhagyására pedig 10:00.
A munkatársak magyarul tudnak kommunikálni.
Szeretettel várjuk leendő Vendégeinket!
Cseresznye Vendégház Jászszentandrás foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (3 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Horgászás (5 km távolságra), Túra lehetőségek (60 km távolságra)
- Dézsafürdő (10 000 Ft/alkalom Kültéri egész éves)
- Napozóterasz
-
Kerthelyiség
-
Grillezési lehetőség (faszén fizetős), Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes)
-
Játszótér, Bébiétel melegítési lehetőség
A közelben
- 700 m Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
-
OTP SZÉP Kártya