- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk
Szálláshely ismertetése
Teljesen felújított apartmanunk várja kedves vendégeit, mely az üdülő övezetben, a strand hátsó bejáratától 250 méterre található.
Az apartman első emeleti, 4 férőhelyes, rendelkezik saját erkéllyel, fürdőszobával, wc- vel és egy teljesen felszerelt konyhával. A fürdőszobában zuhanyzó van felszerelve. A konyha jól felszerelt, elektromos főzőlap, mikróhullámú sütő, vízforraló, kávéfőző, fagyasztórekeszes hűtőszekrény, edények, tányérok, evőeszközök, poharak. A szobában található 1 db franciaágy, a nappaliban egy kihúzható kanapé, televízió, Wifi kapcsolat segítségével internetezésre is van lehetőség.
Minden vendégeinknek biztosítunk ágyneműt és törölközőt.
500 m-es távolságon belül elérhetőek az alábbi helyszínek:
- Aqua Palace élményfürdő
- Gyógyfürdő
- Éttermek
- Boltok
- Szezonálisan működő vidámpark
- Gokart
- Mókus Kalandpark
- Harangház
- Fordított ház
- Dotto, bringó hintó
Leány és legénybúcsús alkalmakra vendégeket nem fogadunk!
Apartmanunk nem dohányzó, így kérjük a dohányzáshoz az erkélyt, illetve arra kijelölt helyet vegyék igénybe!
18 éven felüli vendégeknek az IFA 600Ft/éj
Erdei Apartman Hajdúszoboszló foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 1 db, zárt)
-
Vezetékes internet a közösségi terekben
-
Babajátékok, Hordozható kiságy, Asztali etetőszék, Gyerekágynemű, Bébiétel melegítési lehetőség
-
Korlátlan teafogyasztás, Korlátlan kávéfogyasztás
A közelben
- 200 m Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
-
OTP SZÉP Kártya