- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
Jászszentandrás egy nyugodt, békés hangulatot árasztó vidéki község, amelynek egyik legérdekesebb műemléke a 20. század elején épült, neogótikus római katolikus templom. Az ország első, Európa második szarvasgombász-múzeumát nyitották meg községünkben. A település tájháza állandó és időszakos kiállításokkal várja a látogatókat. Innen néhány lépésnyire láthatóak, a község központi kereszteződésében, a világháborús emlékműveink, valamint a nemrégiben épült téren Szent András Apostol szobra.
Az itteni országosan, és határainkon túl is ismert fürdő kiterjedt, gondozott, ligetes parkban helyezkedik el. A környezet is hozzájárul, hogy a fürdőzők kikapcsolódása még kellemesebb legyen. A felhőtlen pihenés és kikapcsolódás mellett a vastartalmú termálvíz, a reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésére is kiváló. A 3 pályás csúszda pedig a legfiatalabbak nyári szórakozását szolgálja.
A kis tanya lehetőséget nyújt vendégeinek, hogy élvezhessék a vidéki élet békéjét és csendjét. A szálláshely egy régi, hagyományos parasztházban található, amelyet gondosan felújítottak és modern kényelemmel látták el. Az egyszerű, de ízléses berendezés ötvözi a rusztikus és a modern stílust, így minden ember megtalálja az otthonosság érzetét.
A ház 1 darab 2 személyes szobával rendelkezik, amely pótágyazható. A szobához saját fürdőszoba tartozik. A konyha és az étkező egy helységben található. A ház előtt egy hatalmas terasz található, ami étkezésre és pihenésre is egyaránt szolgál. Az udvarban zárt parkoló található. A kertben kerti kiülő, kialakított nyársaló van, ahol a nyársaláson kívül grillezni, bográcsozni is lehet. A gyerekek számára játszótér lett kialakítva.
Kókai Tanya Vendégház Jászszentandrás foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 2 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Kerthelyiség
-
Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes), Tárcsán sütés-főzés (tűzifa ingyenes), Szalonnasütési lehetőség (tűzifa ingyenes), Grillezési lehetőség (faszén ingyenes)
-
Bébiétel melegítési lehetőség, Asztali etetőszék, Játszótér
A közelben
- 1.5 km Városközpont
- 1.5 km Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!