Picitmás étterem és manufaktúra - Balatonszőlős
10
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

Régi helyen, de mégis új néven várja látogatóit az egykor Papok borzójaként ismert étterem. A sokak által csak ékszerdobozként emlegetett épület újranyitásának eredményeként megszületett a Picitmás étterem és manufaktúra. A hazai provence hangulatot idéző, lankás-dombos környezetben elhelyezkedő épület már messziről csalogat türkizkék ablakaival. Ahogyan a névben is utalnak rá, csak egy picit lett más ami itt fogad attól, amit már megszoktunk.

A Picitmás egy maximálisan család- és gyermekbarát hely, ahol a fókuszt mindig a vendégmarasztaló vendéglátásra helyezik. Sok mindennel kiemelkedik az átlagos vendéglátóhelyek sorából, de talán leginkább azzal, hogy itt nem a megszokott éttermi hangulatra kell, hogy számítsunk. Nyugodtan eltűnődhetünk kicsit a részleteken, élvezhetjük a fantasztikus panorámát, szürcsölgethetünk hűsítőt nap ágyon heverészve és mindeközben a gyerekeket is szemmel tarthatjuk, amint a játszótéren és az állatsimogatóban múlatják az időt. 

 

Konyha 

A konyha fő profilja a magyaros ételek készítése új köntösbe bújtatva. A rövid, de annál velősebb étlap megálmodásánál törekedtek a szezonális alapanyagok használatára.
Az étterem lehetőséget biztosít a helyi termékek népszerűsítésére és főként helyi alapanyagokból kerülnek elkészítésre az ételek, így biztosan talál mindenki egy számára kiemelkedő gyöngyszemet.  

Kacsa, csülök, fogas, vaddisznó és tésztaételek azok, amelyek kiváló ízvilágával maradandó élményt okoznak a látogatóknak. Egy tanácsot pedig mindenkinek érdemes megfogadni: a mákos gubát vétek lenne kihagyni!

 

Megközelítés

Az éttermet Balatonszőlős és Tótvázsony között félúton találjuk meg, pontosabban a Kisgella oldalában helyezkedik el. Személygépkocsival a Picitmás parkolójában ingyenes az autók elhelyezése. Aki busszal érkeznek a településre annak a Balatonszőlős, szőlőhegy buszmegállóig szükséges utaznia, ahonnan egy könnyed, nagyjából 700 méteres sétával elérhető az úticél.

Picitmás étterem és manufaktúra értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szuper étterem, finom ételek, udvarias és gyors kiszolgálás. Gyönyörű kilátás."
Dobai Miklós - középkorú pár (9 hónapja)
Vámosszabadi
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Kántor István - középkorú pár (1 éve)
Nyíregyháza
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Szlovákia

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
Zárva
szerda
12:00-20:00
csütörtök
12:00-20:00
péntek
12:00-21:00
szombat
12:00-21:00
vasárnap
12:00-20:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Ajánlott
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 6.5 km
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol, német
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Terasz/kerthelyiség
  • Napi menü

Hely jellege

  • Barátságos
  • Családias

Konyha jellege

  • Magyaros
  • Európai

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér
  • Etetőszék

Speciális étrendek

  • Vegetáriánus
  • Vegán

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 7.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 800 m