Várkert Bazár - Budapest
9.6
16 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Várkert Bazár hazánk egyik legszebb műemléke. Pótolhatatlan szerepet tölt be Budapest kultúréletében: a Várkert Akusztik, az irodalmi estek és családi rendezvények minden héten több száz embert terelnek a minőségi kikapcsolódás felé. A Budai Várral és a Dunaparttal együtt 1987 óta világörökségi helyszín.


Tudtad?

2021-ben a Várkert Bazár második helyezett lett az Év Attrakciója versenyen. A döntést szakmai zsűri hozta meg, az elismerésért járó díjat pedig az Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Gálán vehették át az intézmény képviselői.


Története

A neoreneszánsz épületegyüttes megálmodója Ybl Miklós, a század legnagyobb magyar építészmestere volt. A Várkert Bazár eleinte kereskedelmi céllal működött, majd kiállításoknak, műtermeknek és különböző iskoláknak adott otthont. A II. világháborúban súlyos károk keletkeztek rajta. 1961-től a budai Ifjúsági Park működött benne, mely színvonalas zenei rendezvények, koncertek helyszíneként szolgált. 1984-ben életveszélyesnek nyilvánították és közel 30 évre bezárta kapuit.


Felújítás

2014 tavaszán adták át az első műemléki részt, melyet három nap alatt több mint 50 ezren látogattak meg. Ugyanebben az évben a multifunkcionális rendezvényközpontot is bemutatták, a 300 férőhelyes mélygarázzsal és a reneszánsz kerttel együtt. A munkálatok során török és középkori kerámiákat, használati tárgyakat, ékszereket és fegyvereket találtak. Buda 1686-os visszafoglalásának korából több száz ágyúgolyó került elő.

 


Kiállítások

A Várkert Bazár épületében három szintes, 2000 négyzetméter alapterületű állandó kiállítás várja az érdeklődőket. Az Új világ született című kiállítás első része 2015-ben nyílt meg, a következő szakasz egy évvel később, míg a befejező rész 2018-ban indult. A modern kiállítástechnológia segítségével, új szempontok alapján mutatja be az első világháborút.

Várkert Bazár értékelése 9.6 a lehetséges 10-ből, 16 hiteles vendégértékelés alapján.

9.6
Kiváló
16 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Félnapos program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Szép,rendezett."
Fiatal pár (3 éve)
Magyarország
8
"Szinte semmilyen tájékoztatás nincs kitéve hol található mondjuk egy mosdó vagy a nagy nyári melegben bármi frissítő."
"Gyönyörű hely."
Középkorú pár (3 éve)
Lánycsók
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 hónapja)
Szlovákia

Nyitvatartás

hétfő
06:00-00:00
kedd
06:00-00:00
szerda
06:00-00:00
csütörtök
06:00-00:00
péntek
06:00-00:00
szombat
06:00-00:00
vasárnap
06:00-00:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 900 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: étterem

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Ár: 600 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.8 km
  • Távolság buszmegállótól: 600 m