- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
- Ellátás nélkül
Legkedvezőbb ajánlatunk

Szálláshely ismertetése
Nyaraljon, pihenjen, horgásszon Kiskörén, a Tisza-tó „bölcsőjében”, ahol számos lehetőség szolgálja a gondtalan kikapcsolódást. Csónakba ülve megcsodálhatja a tó ezer arcát, a gazdag madárvilágot vagy élményekben gazdag horgásztúrákon vehet részt a folyón és a tározón egyaránt. Kerékpárral körbetekerheti a tavat, a tó körüli települések jól felkészülten várják és szolgálják ki a bringások igényeit is. Kiskörén megtekintheti még a kiskörei erőművet és a hallépcsőt is, továbbá érdemes távolabbi kirándulóhelyeket is felkeresni, Eger, a Hortobágy, továbbá Debrecen és Nyíregyháza is elérhető közelségben van.
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Kiskörei üdülő övezetben található, 40 nm alapterületű, tetőtér beépítésű, rönkből épült hangulatos apartman házunkat.
A ház horgászoknak, nyaralóknak, kerékpárosoknak is ideális környezetben, a város szélén, csendes helyen, a szabadvizű strand, kikötő, Jászsági-főcsatorna, valamint a Tisza-tavat megkerülő kerékpárút közvetlen közelében (200 m-en belül) helyezkedik el.
A ház fűthető, klimatizált, földszintjén a nappali, fürdőszoba és az elektromos tűzhellyel, fagyasztós hűtővel, mikróval, vízforralóval valamint főzéshez, étkezéshez szükséges edényekkel és evőeszközökkel felszerelt kis konyha lett kialakítva. Az emeleten található két darab kétszemélyes és két darab egyszemélyes ágy, de szükség esetén a nappaliban lévő kanapé is használható. A házhoz tartozik egy 25 nm-es fedett terasz, tűzrakóhely, 1000 nm-es zárt, füves udvar, melynek egy része az országos madárbarát kert program irányelvei szerint lett berendezve. Rossz idő esetére a szálláson rendelkezésre egy 6 személyes dézsafürdő, Wifi, szuper családi csomaggal ellátott tv és egy dvd lejátszó széles filmkínálattal.
Szállás mellé bérelhető a közeli kikötőben található, horgászatra, túrázásra alkalmas 8 le motorral felszerelt csónak, továbbá igény szerint részt vehetnek vendégeink egy 3 órás vezetett csónaktúrán is.
Sügér Tanya Kisköre foglalás, szoba árak Foglalás, szoba árak
- A pontos árakhoz kérlek add meg utazásod időpontját!
Szálláshely szolgáltatások
-
Saját parkoló (ingyenes, 4 db, zárt)
-
Wifi a közösségi terekben
-
Motorcsónakbérlés (100 m távolságra), Túra lehetőségek (15 000 Ft/alkalom, 100 m távolságra), Csónakbérlés (100 m távolságra), Horgászás (10 000 Ft/nap, 100 m távolságra), Hajózás (200 m távolságra)

- Dézsafürdő (Kültéri egész éves)
-
Vasalási lehetőség, Kerthelyiség
-
Szalonnasütési lehetőség, Tárcsán sütés-főzés (tűzifa ingyenes), Bográcsozási lehetőség (tűzifa ingyenes)
-
Trambulin, Hordozható kiságy, Szabadtéri pancsoló, Gyerekágynemű
3 éves korig a szállás ingyenes!
A közelben
- 600 m Legközelebbi nem saját étterem
Házirend
-
OTP SZÉP Kártya
-
MKB SZÉP Kártya
-
K&H SZÉP Kártya
-
MBH SZÉP Kártya